Sörfesztivál Nyergesújfalun
Koncertek, sport, gyerekprogramok egész hétvégén
Deák Bill-lel indít a sörfesztivál
Ünnepélyes megnyitóval és az első hordó csapra verésével indul a program július 9-én, pénteken délután fél ötkor az íjászpályán. Ezt követően számos koncert várja a fesztiválra érkezőket, elsőként a nyergesújfalui Szabolcsi Bence Zeneiskola fúvósainak térzenéje lesz hallható, majd fél hattól a táti kultúrház Mazsorett és Formációs Csoportjának fellépését élvezhetik a jelenlévők. A táncosokat hatkor a sramlimuzsikát játszó Heimattöne Kapelle zenekar követi, héttől pedig egy közkedvelt magyar zenekar, az Irigy Hónaljmirigy showműsora következik. A mirigyes fiúk után ismét a táncé lesz a főszerep fél nyoctól az Atlantisz Tánccsoport fellépését élvezheti a közönség, majd nyolctól a Hats OFF zenekar foglalja el a színpadot. Este kilenctől a blues zene kedvelői érezhetik magukat a legjobban, hiszen közel kétórás műsorral áll színpadra a Deák Bill Blues Band, zárásként pedig a Filip György Band koncertje szórakoztatja a közönséget.

Erős kezdés után erős folytatás
Sporttal indul a sörfesztivál második napja, július 10-én már kora reggel megkezdődik a kispályás labdarúgótorna, melyen kicsik és nagyok közösen rúgják majd a bőrt. A teniszkedvelők közben az ATT Tour Országos Amatőr Teniszversenyen mérhetik össze tudásukat. Tízkor indul a Tát–Nyergesújfalu futóverseny, amire minden futni, kocogni vágyó, versenyezni szerető sportembert várnak a szervezők. A sportot mellőző résztvevőket tizenegytől a Pinocchió Bábcsoport előadása szórakoztatja, amit déltől a csoport által vezetett játszóház követ. Ezt követően kettőkor kezdődik majd a Zoltek SE kick-box szakosztályának bemutatója, három előtt nem sokkal a Los Andinos nevő formáció koncertjével folytatódik a program, fél négykor pedig a dorogi Crazy Dance Tánc Sportegyesület tánccsoportjának látványos műsora következik. A nap hátralévő részében a zenéé lesz a főszerep, négytől a Silver Blue Gitár Duó muzsikája szórakoztatja a fesztivál résztvevőit, amit fél öttől Caramel fellépése követ. Ötkor állnak a színpadra a nyergesi Zoltán Erika Tánciskola növendékei, akiket Király Viktor követ, majd ismét a tánc kerül előtérbe, hattól a HunKunDance együttes produkciója lesz látható. Fél héttől Heizelmann Izabella és Lukasz Rebeka tánccsoportjának tagjai töltik meg élettel a színpadot, majd héttől a Memory Band koncertje gondoskodik a jó hangulatról. Az est sztárvendége Tabáni István lesz, aki kedvenc dalaival lepi meg a közönséget, a programot pedig a Pesty Party Showband fellépése zárja.
Vb-döntő és koncerthegyek
Július 11-ére, vasárnapra is kijut az érdekes és izgalmas programokból, hiszen délelőtt tovább folytatódik a kispályás focikupa és a teniszverseny. Ezzel párhuzamosan a nyergesi Alkotóház kézműves foglalkozással várja az ügyes kezű kicsiket és nagyokat, majd délben egy látványos bemutató keretében a rendőrség munkájával ismerkedhetnek meg a fesztiválozók. Fél kettőkor az Aikido Shinbukan Dojo Harcművészeti Sportegyesület bemutatója következik, amit egy vicces pocakszépségverseny követ. Fél háromkor kezdődik a nyergesi Holdfény Mazsorettcsoport fellépése, amit majd a Vamp együttes koncertje követ. Ezután négy előtt nem sokkal áll a színpadra az In Diretta együttes, majd a United együttes koncertje következik. Pihenésképp ötkor startol az emberi erővel hajtott, tekert járgányok mókás versenye a Flúgos Futam a Tát–Nyergesújfalu bicikliúton, miközben az íjászpálya színpadán tovább folytatódik a műsor. Öt után Márió, a harmonikás énekel és zenél, akit Sub Bass Monster fellépése követ, majd Gergely Róbert áll színpadra. Fél nyolckor a Total Dance Club fellépése következik, majd a MADARAK együttes házibulija gondoskodik a hajnalig tartó jó hangulatról. A rendezvény ideje alatt a futballszurkolók óriás-kivetítőn kísérhetik figyelmemmel a futball-vb elődöntőit és a döntő mérkőzést is.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











