Siralmas állapotú sírkert?
ÁNTSZ-kifogások az únyi temetővel szemben
Az ÁNTSZ decemberben ellenőrizte az únyi temetőt, a vizsgálat során kifogásolták az odavezető út állapotát, valamint azt, hogy nincs megfelelően bekerítve a sírkert. A temető állapotát illetően ráadásul nemcsak a tisztiorvosi szolgálat emelt szót, az únyiak is panasszal éltek egy közmeghallgatás során. A mielőbbi megoldás érdekében Úny testülete a közelmúltban napirendi pontként tárgyalta a temető ügyét.
Az ülésen a képviselők felvetették, hogy mindenképpen szilárd burkolattal kellene ellátni az utat, hiszen ezzel a csapadék elvezetése is megoldódnék. Az előzetes kalkulációk szerint erre a rekonstrukcióra hozzávetőlegesen 15 millió forint szükséges, az önkormányzatnak azonban sem az útburkolat, sem a kerítés rendezésére nincs elegendő anyagi tartaléka. Éppen ezért pályázatok után nézett Úny, ezekre a munkálatokra viszont idén nem várható semmiféle kiírás. Ideiglenes megoldás lehetne az utat kőzúzalékkal befedni, egy nagyobb esőzés azonban lehordaná ezt a fajta burkolatot a Kutyatóba. A megbeszélést követően Pósfai József polgármester szavazást rendelt el, a testület elfogadott az üggyel kapcsolatban egy határozatot, de a képviselők egyelőre még újabb fejleményekre, lehetőségekre várnak. Úny polgármestere kifejtette, hogy törvény írja elő a temetőhöz vezető úthálózat gépjárművel való megközelíthetőségét és állapotát, ezeknek pedig megfelel az únyi sírkerthez vezető út, ettől függetlenül az éves útkarbantartásról idén is gondoskodik az önkormányzat. Szintén törvény vonatkozik a temető lekerítéséről is, az únyi sírkertet pedig ennek megfelelően teljes egészében vadorgona veszi körbe. Noha az önkormányzat szívesen tenne eleget a javításoknak, idén nem tud kötelezettséget vállalni mindezekre.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











