Sipeki Rózsa Esztergomból a vb-aranyig

A sportaerobik világbajnok 2009 versenyzője

2010-09-28 08:59:00
Világbajnok, világkupa-győztes sportaerobikban, a torna szövetség 2009-es legeredményesebb sportolója, jó tanuló, jó sportoló és még csak 16 éves Sipkei Rózsa. Az esztergomi származású versenyző 1994-ben Esztergomban született, édesapja Sipeki Gyula fotóművész. A fiatal sportoló a közelmúltban szülővárosába látogatott, akkor beszélgettünk az ifjú bajnoknővel.

Sipeki Rózsa Debrecenben él, édesanyja, Németh Zsuzsa már kicsi korában beíratta őt a FLEX –Hungary Debrecen Sportklub aerobik csoportjába, ahová Rózsa bevallása szerint először csak a felesleges energiái levezetéseként járt szívesen, majd amikor megtudta, hogy sportolóként is bekapcsolódhat a versenyzők közé, örömmel élt a lehetőséggel. Tehetsége és szorgalma eredményeként már általános iskolásként több országos bajnokságot is elnyert. Ulmban ráadásul a 2008-ban rendezett világbajnokságon 12-14 éves korosztályban világbajnok lett a FLEX-HD, Balogh Réka, Deák Anna, Hagymási Alexandra, Kun Orsolya, Sipeki Rózsa, Szutor Lili alkotta csoportjában, egyéniben pedig Sipeki Rózsa világbajnoki második lett. Idén mindezen felül átvehette a Magyar Köztársaság Jó tanuló- Jó sportoló címet is, a Magyar Torna Szövetség Aerobik szakág pedig 2009 legeredményesebb versenyzőjeként tartja számon. Az idén Portugáliában rendezett világkupán utánpótlásversenyzőként lett első helyezett. Az eddig elért nem mindennapi eredmények tükrében kérdeztük Sipeki Rózsát életéről és a jövőről.

– Mi a jellemzője a sportaerobiknak?

– Sokszor összekeverik a tornával és a sportgimnasztikával, mert fontos, hogy a versenyzők hajlékonyak legyenek, de kell hozzá az erőnlét és az akrobatikus elemek tudása.

Rengeteg bajnokságon veszel részt. Mennyi idődet veszi el a felkészülés?

– A világbajnokság előtt három-négy hónappal heti hat edzésünk volt, ez alkalmanként 3-4 órás tréninget jelent. Idén a franciaországi Rodez-ben rendezett vb-n utánpótlás-válogatott tagjaként a 15-17 évesek döntőjében negyedik lettem.

Bár kicsi korod óta aerobikozol, mennyi energiát igényel ez a sportteljesítmény?

– Ahogy nő az ember mindig fel kell nőnie magához. Eléggé megterhelő, de szerintem ez minden sportban így van.

Tanulmányaidban hogyan hat a rendszeres sport?

– Ady Endre gimnáziumban tanulok kéttannyelvű tagozaton, sok és intenzív angol órákkal, mivel később az összes tantárgyat angolul tanuljuk. Ami nem egyszerű, de meg kell próbálni összehozni a dolgokat.

Nagyon sokszor jártál külföldön, milyen élményeket szereztél?

– Sokszor csak annyira volt lehetőségünk, hogy a szállás és a sportcsarnok között az autóbuszból kinézve szétnézzünk, de szerencsére arra is volt példa, hogy körülnézzünk. Ausztráliában például volt plusz egy hetünk, ami nagyon sok élményt jelentett.

Osztálytársaid hogyan fogadnak téged, mint világjáró sportolót?

– Büszkék arra, hogy van egy ilyen osztálytársuk, és mindig megkérdezik, hogy merre jártam és mit csináltam.

Milyen terveid vannak a jövőre?

– Szeretném azért új dolgokban is kipróbálni magam, de ez még nem kiforrott. Az érettségi még távol van, de az angoltudásomat mindenképpen szeretném felhasználni.

Rendszeres hazalátogatsz szülővárosodba, milyen érzésekkel tölt el Esztergom?

– Nagyon tetszik a város és örülök, hogy itt születhettem.

Muzslai Ágnes
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe