Sárkány ellen sárkányrögbi
Tízedik magyar kupájáért játszik a Vitéz-sereg vasárnap
A tízszeres magyar bajnok felnőtt együttese illetve az ifjú Vitézek közül az U16-os játékosok mérték össze erejüket a cseh sárkányokkal. Az előmérkőzésen az esztergomiak kadet és junior rögbisei találkoztak a két korosztállyal idősebb játékosokat felvonultató Brno fiataljaival.

A mérkőzésen a vendéglátók bizonyultak jobbnak – 54-12-re végződött a meccs – de az esztergomiak is megmutatták, hogy tudnak küzdeni, még az idősebb korosztály ellen is. A fiatalok ütközete után léptek pályára a felnőttek. A Vitéz-csapat nem a legerősebb összeállításában tudta felvenni a kesztyűt a CEE kupa harmadik helyezettje ellen. Az első félidőben ez ki is domborodott, főként ugyanis a házigazdák domináltak a Vitéz-rögbisek csak elvétve veszélyeztettek. A második játékrész tizedik percétől viszont az esztergomi alakulat átvette a játék irányítását és a félidő végéig nyomás alatt tartotta a Sárkányokat. A lendület már a pontokban is megmutatkozott, hiszen 15-0-s félidő után végül 25-19-es cseh győzelemmel zárták az edzőmeccset a csapatok. A Vitéz-sereg ezzel a küzdelemmel hangolódott rá a vasárnap délután öt órakor a Franka pályán tartandó Magyar Köztársaság Kupadöntő Mérkőzésre, melyet a fiúk a Battai Bulldogok ellen játszanak. A házigazdák a zsinórban megszerzett tíz bajnoki címük mellé ezúttal szeretnék begyűjteni a sorozatban tizedik kupagyőzelmet is.

Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











