hídlap.net

Sárisáp és környéke, mint általában a vidék minden települése gazdag még az Árpád-kort megelőző időkből származó régészeti leletekben. A bronzkori kultú­ra legtöbb lelete az Újtelepen került elő. Élesháton rézkori és késő bronzkori edé­nyeket tártak fel a régészek. A leggazda­gabb leletanyag mégis a római időkhöz kapcsolódik. A Sápi-völgyben például római kori település maradványaira buk­kantak. Villák, épületek, cserepek, tálak, korsók, fazekak kerültek elő a föld mélyé­ről jelezve, hogy a környék sűrűn lakott vidék lehetett már a honfoglalás előtt is. A középkori Sárisáp, másképpen Saphy, Saph első okleveles említése 1181-ből való. Ebben az oklevélben Tokod déli szom­szédjaként emlegetik. 1389-ből való az az oklevél, amelyben már egyértelműen Sárisápként írják a község nevét. 1453-tól Újlaki Miklós erdélyi vajda tulajdona, majd amikor a török, 1543-ban elfoglalta Eszter­gomot a lakosság innét is elmenekült, már aki tudott.



Elnéptelenedése olyan szembe­tűnő, hogy egy 1570-es összeírásban mint lakatlan helyet említik. A benépesülés a 17. században kezdődött, ekkor a Sándor család birtoka volt. A tényleges benépe­sülés mégis csak a Rákóczi szabadsághar­ca utánra tehető. 1715-ben már 20 magyar és 13 szlovák család lakta, akiket Sándor Mihály Nyitra megyéből költöztetett ide. Ekkor még állt a község Szent Imréről elnevezett egykori temploma. Az új temp­lomot a kegyúr 1766-ban állíttatta. A hely lakói jól kihasználták a község dombos, vízfolyásokkal öntözött határát, ahol leg­inkább kapás szőlőműveléssel foglalkoz­tak. Új lehetőséget kínált a környék lakói számára, amikor Annavölgyön kőszénre bukkantak. 1883-tól meg is kezdődött a szén kitermelése, majd új telepek létesültek a térségben és a vegyes magyar-szlovák és német ajkú lakosság immár a bányászatban lelt megélhetést magának. Az I. világhá­ború után a község kereskedelmi életét az 1918-ban megalakult Hangya Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet bonyolította. Az 1920-as években azonban a munkahe­lyek nagyarányú csökkenése miatt a falu lakosai közül sokan kivándoroltak, főként Németországba, Hollandiába, Francia­országba és Belgiumba. A II. világháború után, 1946-1947-ben a lakosok közül sokan települtek át Szlovákiába, Nyitrabányára, mai nevén Handlovába és környékére.
A község nagyságához viszonyítva az oktatásról is érdemes néhány szót ejte­nünk. Sárisápon a két világháború között két óvoda is működött, egy állami óvo­da két tanerővel és egy bányaóvoda egy tanerővel. A római katolikus iskola 1903- ban lett állami elemi népiskola, amelynek hat tantermében folyt az oktatás. Emel­lett működött a bányászvállalati iskola is. A továbbtanulni szándékozók Dorogon és főleg Esztergomban végezhették el a közép- és szakközépiskolákat.

Más források szerint Sárisáp nevé­nek Sár előtagját a falu mellett fo­lyó Öreg-patak egykori Sár nevéből vette. A nedves, sáros, agyagos föld jelentésű főnévből lett „Sár” víznév jelentését a későbbiekben össze­kapcsolták a nyelvjárásbeli sár (i) szó sárga jelentésével. A Sáp szó viszont a Bár-Kalán nemzetség ősi birtoká­nak neve volt. Ebből alakult ki a tele­pülés későbbi neve: Sárisáp.