Roziért győzött a Vasas Öregfiúk csapata
Verőcére került a Magyar György lábtenisz kupa
A két ünnep között zajlott le a Pézsa Tibor sportcsarnok egykori legendás vezetőjéről, Rozgonyi Miklósról elnevezett Rozi Kupa, melyet a sportcsarnok már hetedszer rendezett meg. A tornára ezúttal is amatőr kispályás focicsapatok jelentkezhettek, a december 27-én játszott selejtezőkben pedig tíz alakulat mérkőzött meg egymással. A kétszer ötös csoportokból két-két együttes jutott tovább a december 28-ai döntőbe, melybe nagy meglepetésre nem került be a végső győzelemre is esélyes Verőce csapata. A fináléban körmérkőzést vívott egymással a négy legjobb alakulat, melyek közül a tavalyi bajnok Ligeti Pékség és a Vasas Öregfiúk számítottak a favoritnak. Mindkét együttes meg is verte ellenfelét, egymással viszont döntetlent játszottak az egységek. A Rozi Kupa sorsát így végül a büntetők döntötték el, az izgalmas véghajrában pedig a Vasas Öregfiúk szerezték meg a végső győzelmet. A második a Ligeti Pékség, a harmadik az Egom X, a negyedik pedig a Trafó csapat lett. A gólkirályi címet Vígh Ádám a Ligeti Pékség játékosa érdemelte ki. A díjátadáson Osvald Zsolt főszervező és Kéri Teréz, Rozgonyi Miklós felesége, valamint egykori munkatársai, Baloghné Madarász Irén és Somogyi Mihály jutalmazta a díjazottakat. A díjátadón Osvald Zsolt megköszönte a Rozgonyi család anyagi támogatását és kiemelte, hogy a város, a sportcsarnok sportszerető közönsége soha nem felejti Rozgonyi Miklós céltudatos és állhatatos sportszervezői munkáját, ami ma is követendő példa a Pézsa Tibor sportcsarnok szervezőinek. A főszervező végül külön örömét fejezte ki a szépszámú közönségnek, akik között ott volt Hajnal Tamás válogatott labdarúgó is.

A focilabda szerelmesei ezt követően a második Magyar György Páros Lábtenisz Bajnokságon mérhették össze tudásukat. A december 30-án rendezett selejtezők után a négy legjobb páros került be a január másodikai döntőbe, melyben a párosok körmérkőzést vívtak egymással. A sorsolás úgy hozta, hogy a legutolsó mérkőzésen dőlt el az első hely sorsa, az utolsó meccsen ugyanis két győzelemmel, a tavalyi győztes verőcei Stedra Zsolt és Kurucz László párosa a szintén két sikerrel rendelkező esztergomi Osvald Zsolt, illetve Magyar György – a torna névadója 71 évesen is remek kondíciónak örvend és rendszeresen játszik – duóval mérkőzött meg. A finálé első szettjében 21-14-re az esztergomiak, a másodikban 21-17-re a verőceiek nyertek, melyet követően az utolsó szettben végül óriási csatában, 21-19-re a verőcei páros győzött, így megvédte a tavalyi elsőségét és újabb egy évig őrizheti a vándorkupát a Stendra – Kurucz kettős. Második Magyar György, és Osvald Zsolt lett, harmadik Pál György illetve Bognár Miklós, míg a negyedik Csósza Tamás, valamint Kovács Ferenc szintén Verőcéről.

Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












