Rontást elűző szépség
Érdekesség és egyben az alkotó humorérzékére utal, hogy ez utóbbi képeken a címeknek is különös jelentőségük van, úgy tűnik a festő számára egy-egy képzelt vagy valós történet éppen megfigyelt részletét láthatjuk az adott festményen. E sorok írója nem hisz a véletlenekben, s hogy pont a tárlatlátogatás napján olvashatta Lukács György tán vitatható, de mindenképpen fajsúlyos gondolatát a művészetről, jó apropó lehet a tárgyalt kiállításra: „Meg kell próbálnunk, hogy úgy pillantsuk meg a művészetet, ahogy magától értetődőnek látszó valószínűtlenségében kiemelkedik közvetlenül a mindennapi élményvalóságból.”
Úgy vélem, hogy Madarász Tibor ezen a rostán ugyan nem megy át, hiszen inkább naiv, mint realista kompozícióival javarészt kellemes mesék illusztrációit kínálja, de nem többet. Valószínű, hogy sikere így sem marad el, s bár absztrakció híján van, a primer üzenet nagyobb itt annál, hogy kedves állatfigurái, városrészletei, bemutatott életjelenetei felkavarnák a nézőt. Önmaga így vall egyebek között minderről: „Embereket ritkán festek. Nem akarom megtörni a varázst. Képeim ablakok a természetre, ablakok a romlásba zuhanó, haldokló életért esengő öreg házakra, utcácskákra. (...) A lélekölő keserűséget, a rontást messze űzi a szépség. A szépség koldusai vagyunk, s ha a természet bőkezű ajándékát elfogadhatjuk, megnyugvás költözik szívünkbe. (…) Minden képemet ilyen megnyugvásnak, vigasznak szánom”. Madarász Tibor kiállítása május 5-éig tekinthető meg a Dobó gimnázium galériájában.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












