Rögbi: Nemzetközi siker nyitányként, szoros vereség folytatásként

2011-10-08 07:35:00
Nemzetközi sikerrel kezdte az őszi idényt az Esztergomi Vitézek csapata, az együttes ugyanis az Interliga kupasorozat első fordulójában legyőzte 15-14-re a Pobednik Belgrad alakulatát. A Vitéz-játékosok múlt szombaton azonban a Celik Zsenica ellen, idegenben szoros meccsen kikaptak.

Elhódították a Magyar Kupát tizenötös rögbiben az ősz nyitányaként az Esztergomi Vitézek Suzuki Rugby SE játékosai, majd győzelemmel kezdte az őszi szereplést a csapat, ráadásul nemzetközi porondon. Az Esztergomi Vitézek alakulata az Interligában óriási véghajrában 15-14-re legyőzte a Pobednik Belgrad együttesét hazai pályán két hete. Az első játékrészben remekül játszott az esztergomi együttes, a csapat szinte folyamatosan támadt, a fiúk azonban több helyzetet is kihagytak, de így két céljuknak köszönhetően – a jutalomrúgásokat nem sikerült értékesíteni – 10-0-s vezetéssel mehettek a szünetre. A második félidőben továbbra is folyamatosan nyomott a hazai együttes, egy ellentámadást követően viszont szépítettek a belgrádiak, majd egy újabb célt szereztek, ráadásul mindkét jutalomrúgást is értékesítették. Ezzel pedig átvette a vezetést a vendégalakulat, ezt követően viszont mindent beleadva támadtak a Vitéz-játékosok, akik közül az utolsó pillanatban Koller vitte be a győztes célt. Az eredményes támadást követően a horvát játékvezető le is fújta a találkozót, és így 15-14-re diadalmaskodott az Esztergomi Vitézek csapata.

 

 

Múlt szombaton azonban egy rendkívül szoros összecsapáson a Zsenica együttesétől kikaptak rögbiseink 27-24-re Boszniában. Az Interligában Közép-Európa hét országának bajnokcsapatai küzdenek, a Vitéz-rögbisekre csoportjukban a Belgrád és Zsenica után, az Athén és a Zágráb együttesei várnak. Az Extraliga hazai bajnokságot pedig szombaton 13 órakor kezdi a csapat a Kecskeméti ARC ellen a Ferences pályán.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe