Rocklegendák lába nyomában

2010-09-03 12:04:00
Kerek egy tucat számot tartalmazó új lemezük kiadás előtt áll, jövőre pedig nem kevesebbet terveznek, minthogy – házigazdaként – ingyen koncerten léptetik fel a hazai rockmezőny éllovasait Budapesten, elmondásuk szerint „a magyarság nemzeti összetartozása és méltósága” ügyét szolgálva. A népdalmotívumokkal átitatott dallamos hard rockot játszó esztergomi Sic Transit legközelebb szeptember 3-án, Dorogon lép fel.

Kereken öt éve létezik a Sic Transit, melyben jelenleg Dér Norbert basszusgitár, Janovich István ének, Jászberényi Károly dobok, Torma László gitár és Vereckei Kálmán gitár található. A zenekar egy, a Kormorán és Ghymes által már kitaposott ösvényre lépett, vagyis olyan rockdalokat adnak elő, melyek szövege, egyes zenei elemei a magyar népdallal tarkítottak. Bevallásuk szerint szellemi, illetve zenei példaképeik: Hamvas Béla, Led Zeppelin, Dire Straits és AC/DC. S bár a Sic Transit még nem érte el az említett ethno-rock bandák népszerűségét és ismertségét, az együttes erőteljes ambíciótól hajtva dolgozott 2005-től. Ennek eredményeként először a First Cut című demot, majd a Sámántánc című nagylemezt adták ki. Egy dal erejéig a nemzetközi piacon is bemutatkoztak, amikor a Sáskajárás című dalukkal egy, Egyesült Államokban megjelent válogatáslemezen is szerepeltek. A banda eddig három videoklipet készített, mégpedig a Madárka, madárka, a már említett Sáskajárás és a Tavaszi szél vizet áraszt című kompozíciókat.

Az együttes fellépéseinek krónikájából sok minden kiderül a laikus számára, a Sic Transit eddig fellépéseinek egy részét valamilyen jótékonysági rendezvényen tartotta. 2009 áprilisában részt vettek a Syma Csarnokban megtartott „Rockzenészek a rákbetegekért – harc a túlélésért” című monstre jótékonysági koncerten, illetve idén május végén felléptek a Hajógyári Szigeten az árvízkárosultak javára megrendezett gálán is. Emellett számos helyen muzsikált a Sic Transit, sőt több országos rádióban és televízióban is bemutatkozott, a csapat véleménye szerint azonban mindennél jobban értékelik a segélykoncerteket, ahol a formáció „a magyar rockzene élő legendáinak társaságában lépett színpadra”.

A zenekarral kapcsolatban minden megtudható a www.sictransit.hu internetes oldalon.

Oxi
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe