Rock a középkorban

Visegrádi négyek fesztiváljára készülnek Kéménden

2010-07-09 13:11:00
A magyar könnyűzenei élet krémjének szereplésével indul augusztus elején a hagyományteremtő, kéméndi V.IV fesztivál. Az elsőre tán titokzatos név a visegrádi négyeket jelöli, vagyis a magyar, a cseh, a szlovák és a lengyel oldalt, ezúttal a középkori kultúra és a mai magyar rockzenei élmezőny tekintetében. Az augusztus 4-én induló öt napos rendezvényről a párkányi Sir Higgins étteremben tartottak sajtótájékoztatót a szervezők és a húzónevek ma délelőtt.

A bevezetőben említett középkori hangulatú étteremben már megízlelhették a sajtó munkatársai azt az atmoszférát, mely a kéméndi V.IV fesztiválon lesz. A „Lovagok, csaták, Rock & Roll” szlogennel meghirdetett esemény házigazdái Kovács Zsolt főszervező és Schiszler Ádám kapcsolattartó voltak. Az elegáns étterem főhelyén lévő asztalon mellettük foglalt helyet még a fesztiválon szereplő lovagi rendek vezetői, valamint a magyar rockzenei élet több jelese is, így a Hooligans, a Wackor zenekar egy-egy tagja, Ákos, illetve a magyar erőművészet elsőrangú képviselője, Fekete László.

 

 

A sajtótájékoztatón a szervezők, zenészek arra hívták fel az orgánumok figyelmét, hogy a kéméndi fesztivál hagyományteremtő céllal jött létre, egy olyan európai színvonalú rendezvényre várják a közönséget, ahol mind a hangtechnika, mind a komfort, mind a családoknak szóló, a középkort idéző programok teljes, egyedülálló és felejthetetlen élményt nyújtanak. A zenekarok képviselői arról beszéltek a tájékoztatón, hogy bár mindannyian országos turnén vannak, de erre az alkalomra, a kéméndi V.IV fesztiválra egy minden eddiginél pörgősebb, látványosabb rock show-val készülnek. Az ötnapos eseményen többek között játszik a Tankcsapda, Ákos, a Kispál és a Borz, a Supernem, a Sex Action, a Hooligans, a felvidéki Rómeó vérzik, a Junkies, az esztergomi Watch My Dying, a Másfél, a Ladánybene 27 valamint a Ganxta Zolee és a Kartel. Összesen 90 együttes három színpadon lép majd fel.

 

 

Fekete László, a tőle megszokott kedves, humoros elszólásokkal tarkítva arról mesélt, hogy már a több mint húsz éve elindult visegrádi várjátékoktól számítva szívügyének tekinti a magyar bajvívó és erőművész kultúra ápolását, a magyar virtus legszebb hagyományainak megőrzését és bemutatását. A kivételesen pazar műsorkínálatra a napijegy elővételben 3200, 5 napra elővételben 12 ezer forint lesz.

l.n.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe