Rázós karácsonyi ajándékvásár
Biztonságos műszaki cikkeket a fa alá is!
Mit mondanak a törvények?
Az Európai Unió által meghatározott és a magyar törvényekben is előírt öt fogyasztói alapjog a fogyasztók gazdasági, vagyoni érdekeinek védelme, a jogorvoslathoz való jog, a meghallgatáshoz és a fogyasztók érdekeinek képviseletéhez való jog, a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme, illetve a tájékoztatáshoz, oktatáshoz való jog. A műszaki termékek esetében különösen az utóbbi kettőre érdemes felhívni a figyelmet. A kereskedelmi forgalomba kerülő termékeknek tehát biztonságosnak kell lenniük, és vásárláskor a fogyasztóknak meg kell kapniuk róla minden olyan információt, amely a megfelelő választáshoz, valamint az árucikk biztonságos és rendeltetésszerű használatához szükséges. A műszaki termékek döntő többségét nem kötelező a forgalomba hozatalt megelőzően valamely kijelölt intézménnyel bevizsgáltatni. A harmonizált szabványok szerint gyártott berendezéseknél, kivéve a gázkészülékeket, a csatlakozódugókat és -aljzatokat, az erre felkészült gyártó is elvégezheti a biztonsági vizsgálatokat és igazolhatja a megfelelőséget, ha nincs erre jogosultsága, akkor pedig erre kijelölt szervezet közreműködésével igazoltathatja a biztonságosságot. Az uniós szabványok alkalmazásáról azt kell tudni, hogy ezek nem kötelezőek, de ha a terméket a harmonizált szabványok alapján gyártották, akkor azt úgy kell tekinteni, hogy kielégíti a biztonsági követelményeket.

Hol ne vásároljunk?
A jogszabályok szerint műszaki terméket vásárokon és piacokon nem szabad forgalomba hozni, kivételt ez alól csak a piacok területén működő üzletek jelenthetnek. A piaci, érvényes és szabályos működési engedéllyel rendelkező elárusítóhelyeken a következő termékeket lehet forgalmazni: gázüzemű készülékek és alkatrészeik, elektromos hálózatról üzemeltethető, illetve hálózati csatlakozási lehetőséggel rendelkező termék és ezek elektromos árammal kapcsolatba hozható alkatrészei, mint például villamos csatlakozások és áramvezető részek.
Mi a biztonságos?
A termékek legközismertebb minőségi tanúsítványa „CE” jelölés, de tudni kell azt is, hogy ez az ábra még nem garancia a biztonságra, hiszen az nem a fogyasztónak, hanem a piac-felügyeleti hatóságnak szóló jelölés. A jelölés jogszerű használatát termékspecifikus jogszabályok írják elő, amely azt igazolja a hatóság számára, hogy a biztonságot igazoló megfelelőségi eljárás lezajlott. A jelölés használata csak arra a termékköre megengedett, amelyre azt jogszabály előírja, mégis számos olyan terméken is feltüntetik a gyártók, amelyen a törvények szerint nem is kellene. Ez természetesen nem jogszerű, és félrevezeti a fogyasztókat. Nem használható például a „CE” jelölés elektromos elosztókon, hosszabbítókon sem, mégis forgalomban vannak a piacokon ilyen termékek, sőt van köztük olyan, ami kívülről földeltnek tűnik, belül pedig nem az.

Mi a megfelelő tájékoztatás?
A gyártónak, az importálónak, illetve a forgalmazónak közös feladata a fogyasztók tájékoztatása. Egy műszaki cikk esetében mindenekelőtt az azonosításra alkalmas jelölésről kell gondoskodni. A terméken minden esetben fel kell tüntetni a gyártó, az importáló vagy felelős forgalmazó nevét és címét és az áru származási helyét, ha az nem az Európai Gazdasági Térségből származik. A fogyasztót tájékoztatni kell továbbá a termék főbb műszaki jellemzőiről, és mellékelni kell hozzá az idegen nyelvű használati útmutatóval megegyező tartalmú magyar nyelvű tájékoztatást, amely alkalmas arra, hogy elolvasása után a fogyasztó biztonságosan és rendeltetésszerűen használja a terméket és tisztában legyen azzal, hogy milyen ápolási és karbantartási feladatokat kell elvégeznie, vagy elvégeztetnie annak érdekében, hogy a műszaki cikk megőrizze biztonságosságát és minőségét. A termékre vonatkozó tájékoztatásnak továbbá, ide értve az üzletben az eladók szóban adott információit is, alkalmasnak kell lenniük arra, hogy elősegítsék a fogyasztói döntést. A mi felelősségünk Ahhoz, hogy mindannyian haszonélvezői lehessünk az egészség és a biztonság védelmét biztosító alapjognak, nekünk, fogyasztóknak is be kell tartanunk a törvényi és etikai előírásokat. Aki tenni szeretne valamit saját biztonságáért, a tisztességes kereskedők és a többi fogyasztó védelméért, akkor viselkedik helyesen, ha nem vásárol jogszerűtlenül forgalmazott termékeket. Ne adjunk tehát pénzt olyan árucikkért, amelynek nem ismerjük a felelős gyártóját, importőrét vagy forgalmazóját. Ne vásároljunk olyan terméket sem, amelyhez nem biztosítanak megfelelő magyar nyelvű tájékoztatást, végül a legfontosabb és legtöbbször hangsúlyozandó tanács: akkor se vásároljunk műszaki cikket számla nélkül, ha adott pillanatban nagyon jó üzletnek tűnik, mivel számla nélkül később sem jótállási-, sem szavatossági igényünket nem tudjuk érvényesíteni, és baleset, vagy kár esetén sem találhatjuk meg a felelőst.
(Cikkünk a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság segítségével készült.)
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












