Puskás nyomdokaiban
A Fradi nyerte a második Puskás-Suzuki Kupát
A tavalyi négycsapatos, kétnapos lebonyolítás után az idén hat klub versengett a PUSKÁS–SUZUKI KUPA elnyeréséért, kétcsoportos, négynapos rendezvény keretében. A tornára ezúttal is az U17-es korosztály legjobbjai, azaz az 1992. január elseje után született labdarúgók kaptak meghívást. A mérkőzések száma négyről kilencre növekedett. A csoportmérkőzéseket három napon át Felcsúton, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia létesítményeiben, a döntő meccseit a székesfehérvári Sóstói Stadionban rendezték.

A felcsúti torna fináléjában a Fradi hátrányból, három perccel a rendes játékidő vége előtt, büntetőből szerzett góllal nyerte meg a döntő összecsapást, a Panathinaikos és a Real Madrid alakulatát is legyőző BP Honvéd ellen. A kupa bronzérmei a Real játékosainak nyakába kerültek, akik a szlovák Slovan Bratislava labdarúgóit győzték le 3-2-re a harmadik helyért játszott találkozón. A torna az akadémia új épületegyüttesének múlt szerdai felszentelésével kezdődött, majd a hat csapat küzdelmével folytatódott, végül a vasárnapi díjátadással zárult. Az érmeket Puskás Ferenc özvegye és Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Orbán Viktor, az akadémia alapítója adta át a játékosoknak. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke ráadásul stoplist is húzott a Puskás Ferenc Akadémia csapatában, sőt az öregfiúk tornáján góljával, illetve Vincze István és Nyilasi Tibor találatával legyőzték a Suzuki és az újságírók együttesést, ezzel pedig megvédte címét a házigazda alakulat. A neves együtteseket felvonultató utánpótlás torna a jövőben egyébként még olyan rangos csapatokkal is bővül, mint az AC Milan, Orbán Viktor ugyanis a torna után elmondta, ígéretet kapott Silvio Berlusconitól, hogy jövőre már az AC Milan is részt vesz a kupán.

A tornán meghívott vendégként az Esztergomi SC U12-es csapata is szerepelt, a házigazdák ellen játszott baráti, gálamérkőzésen azonban az ESC fiataljai vereséget szenvedtek a felcsútiaktól, ettől függetlenül az esztergomi szakvezetés szerint a játékosoknak óriási élményt jelentett a torna.
A SPORT Televízióban minden találkozóról összefoglalót láthattak a tévénézők. A vasárnapi helyosztókat és a díjátadó ceremóniát Szlovákiában, Csehországban és Romániában is élőben közvetítették, mi több, a világszerte nézett Real Madrid TV is sugárzott összefoglalókat az eseményekről.
Urbán Lászlónak, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettesének a kezdeményezésére idén először tippjátékot is hirdettek a szervezők: a négy legsikeresebben tippelő versenyző értékes Suzuki-ajándékcsomagot kapott.
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











