hídlap.net

Már az 1879-ben életbe léptetett hegyrendőrségi szabályzat 17. paragrafusa is kimondta, hogy engedéllyel ki lehet költözni a szőlőhegyi hajlékokba. Ekkorra azonban még nem valószínű, hogy állandó lakás céljaira alakították át a présházakat, ugyanis a kisszobák nagy számban történő leválasztása is csak a későbbi évtizedekben történt meg. Elképzelhető, hogy néhány család a prés­házsoron lakott, de ekkor ez még nem volt megszokott, az épületek átalakítása sem kez­dődött meg. Osváth Andor az 1900-as évek elején azt írta: „A városhoz közelebb eső pincék felett terjedel­mes présházak vannak. Ezeket tulajdonosai nyári tartózkodásra alkalmas helyiségekké alakítják át, s bizonyosan eljő az az idő, amikor Esztergom szőlőhegyei a nyaralók tömegével fognak dicsekedni.”

Pontosan tudjuk, hogy a szerző milyen átalakításokra gondolt. Lehetséges, hogy a század elején már több présházban leválasztottak egy szobát, ami megadta a lehetőséget arra, hogy a gazda, esetleg a családja is dologidő­ben a szőlőhegyen lakjon, de ez a részlet is csak ideiglenes prés­házbeli tartózkodásra utal. A présházak átalakítása az 1920-as 1930-as években kezdődhetett meg. Erre utalhat egy 1935-ben kiadott építészeti szabályzat, amely előírja, hogy a külhatári építkezés lakás céljaira általában tilos. Ez alól kivételnek számít a Kenderesi dűlőút mindkét oldala, a Mély út, a Galagonyás út és a Szentléleki út által határolt terület. A rendelet a présházsorok egy részénél tehát lehetővé tette nagyobb épületek létrehozását, míg a távolabbi utakban (Tölgyesi út, Malonyai út) erre nem adott engedélyt. Úgy tűnik, hogy a rendeletnek hatása volt, mivel az utcákon végigsétálva láthatjuk, hogy a Kenderesi úton például már nyoma sincs a présházaknak, a Mély úton pedig nagy szám­ban vannak átalakított épületek. Ezzel szemben a Tölgyesi úton lakóházak még ma sincsenek, az épületek átalakítása is csak az elmúlt bő egy évtizedben kezdődött meg.
A vizsgált terület szőlőhegyi népi építészete több korszakra tagolható. A 20. század közepéig a présházak többsége őrzi ere­deti formáját, s még az azt követő egy-két évtizedben is alakí­tanak ki a régi jegyeknek megfelelően épületeket. A présházak nagyobb számban történő átalakítása az 1950-es években kez­dődött meg, igazán nagy lendületet pedig két-három évtizeddel később kapott. A présházak ekkor vesztették el régi kinézetüket, s kaptak modern külsőt. Ma így kétféle, egymással ellentétes épí­tészeti törekvéssel találkozhatunk az esztergomi présházaknál. A régi formákat egyáltalán nem őrző lakóházak mellett megfi­gyelhetőek az eredeti formában felújított présházak is.
A présházak jellemzően a 19. században jelentek meg, a külön­böző térképek segítségével jól nyomon követhető hogyan épül­tek ki a város szélén található mélyutak. A présházak a város építkezéseinek hatására zárt sorban, az úttal párhuzamo­san helyezkedtek, helyezked­nek el, csak az utak végén és a távolabbi szőlőkben fordulnak elő különállóan. A szőlőhegyi építkezést az egyszerűség jel­lemezte. A 4-8 méter hosszú présházak általában vegyes falazatból és féltetővel készül­tek. Az ajtó fölött elhelyezett évszámon és monogramon, valamint a faragott ajtókereten kívül egyéb díszítést nemigen alkalmaztak, az épületek nem utaltak a vagyoni helyzetre.
Ez a hagyományos formavilág az említett évtizedekben meg­változott, átalakult. Az átalakításoknak köszönhetően a hagyo­mányos kinézetű présházsorok megszűntek, a folyamatra rea­gáló helyi közgyűlés 2008-ban rendeletet hozott az építészeti tradíciók ilyetén való megóvására.