hídlap.net

Talán sokan nem szeretnek eme helyre menni – ezt nagy valószínűséggel azok a bizonyos sárga színű csekkek okozzák – de abban mindannyian megegyezhetünk, hogy a Széchenyi tér 3. szám alatti saroképület sok tekintetben patinásnak mondható. A főtér tavaly befejeződött felújításának tervezői és a megrendelők szándéka szerint bizonyára nem véletlenül változtatták meg éppen ennél a pontnál a tér struktúráját. A terület egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító épülete előtt szökőkút, pihenésre alkalmas padok, valamint a majdani Géza fejedelem szobrának alapját képező márvány posztamensek várják a korzózó közönséget. Az új-régi hangulatot a postahivatal szép külseje követelte ki. Miként Prokoppné Stengl Marianna Műemléki séta című könyvében olvashatjuk „a nagy romantikus saroképület – a mai posta – Prokopp János tervei szerint épült 1863-ban.” Az L alaprajzú, egyemeletes házat Bischitzky János vaskereskedő építtette, tette mindezt úgy, hogy a 310 négyszögöl nagyságú sarokteleknek ekkor már tulajdonosa volt. Bischitzky és Prokopp már korábban is ismerte egymást, a Takarékpénztár építése kapcsán már találkoztak. Látva a mérnök munkájának magas minőségét, a vaskereskedő azzal bízta meg Prokopp Jánost, hogy a városházával szemben, gazdagságához és tekintélyéhez méltó házat tervezzen és építsen. Az úgynevezett Gróh-házban 1861-ben szűnt meg a vaskereskedés, ezért volt szükség az új helyre.

Az ingatlan elkészült, de már hét év múltán (érdekes módon egy újabb hét évig) új gazdára talált Müller Gyula személyében, aki - tán nem véletlenül - szintén vaskereskedő volt. Ez időből két apró hír is található az Esztergomi Közlönyben. 1897. november 21-én arról tájékoztatja olvasóit a lap, hogy „a postahivatal - úgy látszik - végre mégis saját épületbe megy át. A Müller-féle épületre az alku komoly, s amint értesültünk, már célra is vezetett. A hivatal tavaszra költözködik át. A királyi adóhivatal részére is nagyon idején lenne egy megfelelő helyiségről gondoskodni”.

A másik, ugyancsak az Esztergomi Közlönyben talált, 1897. december 5-ei cikke szerint „Porgesz vendéglőjét, a Müller-féle házból, melyet posta igazgatóság vett bérbe, a Gábris, illetve Liszkai helyiségbe teszik át”.

Müller Gyula vaskereskedő tehát 1897-ben adta el a városnak a hatalmas házat. Esztergom ekkor döntött úgy, hogy ezt az épületet szerzi meg a postahivatal számára. A korábbi tulajdonosok nevét megőrizve az ingatlant esetenként Bischitzky-Müller-háznak is szokták nevezni. Az eredeti kialakítást és ornamentikát az 1997-ben végzett teljesen megtartó felújítás az építmény külső részein megtartotta. A homlokzatán gazdagon díszített ház tán tényleg csak tartalmát tekintve nem engedi a szemlélő számára, hogy valójában egy szemet gyönyörködtető, kisebbfajta palotával áll szemben. A kétszintes építmény a szakértő szerint „romantikus várszerűség uralkodik”, erre erősít rá a homlokzatot ékesítő középkori bástyatornyokra emlékeztető két félpillér, valamint az oromzat középrészén lévő klasszicista timpanon alakzat. A díszek között az európai és magyar középkor kincsestárából származó rozetták, szalagfonatos motívumok találhatók. A rendkívül míves kialakítással Prokopp János tervező, vélhetően pályafutása további alakulását alapozta meg, hiszen ez az épület volt az első, mellyel az alkotó bemutatkozott Esztergomban.

A hazai posta históriája

A mai kor embere számár tán hihetetlen, de a postai szolgáltatásokhoz hasonló már a honfoglalás idején is volt. Ekkor, illetve a középkorban a fejedelmek és királyok számára hírnökök, illetve futárok szállították a leveleket, üzeneteket. A társadalom kevésbé tehetős tagjai olyan személyekre bízták küldeményeiket, akik utaztak, például kereskedőkre. Az első rendszeres postajárat Bécs és Pozsony között indult, mégpedig 1526-ban, I. Ferdinánd utasítására. Rákóczi Ferenc a fennhatósága alá tartozó területeken komoly postahálózatot üzemeltetett, mely rendszer vezetői Szepesi János, később pedig Kossovits Márton voltak. A posta intézménye 1722. július 1-jén vált állami monopóliummá. A rendeletet hozó III. Károly úgy írta elő, hogy a posta regálé legyen, vagyis olyan államkincstári jövedelem, melyet királyi fenségjogon szedtek, s amely bevételi forrásokat később földesurak és városok kaptak meg. Mária Terézia már arról is gondoskodott, hogy a postai szolgáltatások korszerűek legyenek, ennek köszönhetően 1752-ben Bécs és Buda között már postakocsi járt. Az első levélszekrényeket 1817-ben helyezték ki, bár ezekben csak a portós küldeményeket dobhatták be a polgárok. Ugyancsak ennek az időszaknak a fejlesztése az üzenetközvetítés új, technikai módjai, a távírás, melyet a Morse által kifejlesztett rendszer alapján lehetett szélesebb körben elterjeszteni. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vívmányai között szerepelt a levéltitok védelméről szóló rendelet megalkotása. Klauzál Gábor miniszter rendeletében ezen felül a magyar nyelv, a magyar címer és a nemzeti színek használatának bevezetését írta elő. Az első magyar bélyeg grafikai tervét Than Mór készítette el, a kiadására azonban a hadi események miatt nem került sor. Az új küldeményfajtát, a levelezőlapot 1869-ben - a világon elsőként - az osztrák és a magyar posta rendszeresítette. A Magyar Posta csak több évtized múltán, 1908-ban szerezte meg teljes függetlenségét, ugyanakkor az első világháború és a ’19-es forradalom után teljesen újjá kellett építeni a hírvivő rendszert, s hivatalait. Jelentős fejlesztésnek számított, hogy 1923-ban Csepelen üzembe állítottak egy 250 wattos rádiótelefonos állomást, persze ez még nem a mai mobilokhoz hasonló készülékeket szolgálta ki, ugyanakkor a rádió hőskorához illőn a híradások közvetítésének szüneteiben különböző zeneszámokat sugároztak. Az 1945 után évtizedek legnagyobb fejlesztései között a távíró és távbeszélő rendszerek korszerűsödése, illetve a 70-es, 80-as években a távközlési feladatokat végző vállalatrészek elkülönülése és fejlődése, modernizálása adta. A 90-es évek második felétől és az ezredfordulót átlépve a Magyar Posta Zrt. a 21. század számítógépekkel, internettel és műholdrendszerekkel teli világában új kihívásoknak nézett és néz elébe.

Prokopp János (1823 – 1894)

Zomborból indult 1843-ban, mint felszabadult céhbeli kőműves Németországba. Ott hét évig, 39 különböző építkezésen dolgozott, mely munkák mellett építészi iskolákban tanult. Végül tervező építész lett. 1850 tért vissza Magyarországra, s Budapesten a céhbe való belépés helyett független építészként munkálkodott Ybl Miklóssal és Feszl Frigyessel együtt. 1853-ban a Dunagőzhajózási Társaság Duna-menti építkezéseinek felügyelője lett. Így jutott el Esztergomban, ahol is Hild Józseffel együtt előbb a Deák Ferenc utca 2. számú ház kivitelezését, majd pedig több hasonló volumenű munkát vállal el. 1853-ban esztergomi lányt vett el feleségül, 1862-ben végleg a városba költözött. Egy év múlva az érsek mérnökeként megalapította az első esztergomi vasöntödét, 1871-ben a vármegye, 1878-ban pedig a szabad királyi város mérnöke lett. Prokopp János a romantika feltétlen híve volt, így e stílusban épült házainkat nagyrészt neki köszönhetjük.