Címlap / Kultúra

Pop-art vagy non-art?

2011-04-09 06:01:00
Volt egyszer egy Andy Warhol nevű ember, aki New Yorkban élt a regényes és for­dulatos huszadik század második felében és egyszer azt találta mondani, hogy pop-art. Az ő révén fogadjuk el új művészetnek, ha egy korábban már megkom­ponált alkotást, vagy akár ipari terméket a festővásznon újra megjelenítenek. Warhol, mint kereskedői művész, aki nem keveset foglalkozott a fogyasztói tár­sadalom és a képzőművészet viszonyával, jó pár korabeli ikon – Marylin Monroe, John Wayne, Mao Ce-tung, Elvis Presley – fotóportréját dolgozta fel sajátságos, a hagyományos és a korszak újdonságainak számító nyomdatechnikájával készült festményein. Mindez egy új esztergomi kiállításon jutott eszünkbe.

Lerch Tamás nemrég a Zsinagóga galé­riájában nyílt tárlatának is hasonló a hangulata, mint Warhol fent említett műveinek, az alkotói szándékot, a kopí­rozás szükségességét, az adaptáció fon­tosságát nem lehet nem észrevenni. A közel húsz mű mindegyike egy-egy hír­neves huszadik századi egyéniség többé-kevésbé ismert portréja. Olyan portrék ezek, melyek nemcsak ábrázolások, de a közönség agyába beégett egyfajta emblé­mák is. Lerch esetében ez azzal ad többet Andy Warhol ikonjainál, hogy itt magyar sztárokat is láthatunk. Kétségtelen, hogy a fényképek alapján készült festményeket nézve hamar eszünkbe juthat a budapesti Vörösmarty tér, vagy a siófoki „beach”- en látott portrérajzolók stílusa, és képe­ik hangulata, de itt azért persze többről van szó.



Johnny Cash, Latinovits Zoltán, Hofi Géza, Psota Irén, Audrey Hepburn, Karády Katalin, Jávor Pál, Major Tamás, Sinkovits Imre mellett azért tán a nagy new york-i mesterre való utalásként Marylin Monroe és Elvis Presley ábrá­zolása is itt van. Az külön, több kötetnyi elemzést is megérne, hogy míg Warholnál egyértelmű volt, hogy az amerikai celebek, személyiségük, imidzsük elad­hatósága, árucikké válása miatt kerültek a képzőművész vásznára, addig ugyanez mit is akar jelenteni a huszadik századi magyar filmszínészek esetében, akik e szűkösebb magyar előadói, kereskedel­mi és az amerikaitól lényegesen sűrűbb és merevebb szellemi közegben jelentenek az itt élőknek mást, mint a tengerentúliak. Az biztos, hogy a kiállítás átlagos művé­szetfogyasztó szemlélője első reakciójá­ban találgatni kezdi, hogy melyik kép kit is ábrázol, majd mikor egy-két, vagy több név beugrik neki, akkor elégedet­ten nyugtázza, hogy felismerte őket, na, tessék, ő is tud valamit. Az azonosulás ezen változata azonban vajmi keveset ad a megértéshez, hogy tudniillik, vajon Lerch Tamás valójában mit is akar ezek­kel a képekkel? Provokál vagy elaltat, felpiszkál, vagy lenyugtat? A tárlatjá­rat hosszú évekre visszanyúló történe­te során tán először merül fel a kérdés: nem lépte-e túl az alkotó azt a mezsgyét, melyen túl már nem művészetről, hanem valami egész másról beszélünk?

hídlap
Hír küldése e-mailben Hír nyomtatása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe