Pilismarót a változásra szavazott
Pergel István Csaba lett a település új polgármestere
A település helyzetének rendbetételét tartja elsődleges feladatának Pilismarót új polgármestere. Pergel István Csaba, mint elmondta kampánya során a változás szükségességét közvetítette a választók felé. „Független jelöltként indultam a választáson a Fidesz és a Keresztény Demokrata Néppárt támogatásával, ami a kampányomon is érezhető volt, hiszen a záró gyűlésen például Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is jelen volt és az egész kampányidőszakban éreztem ennek a két pártnak a segítségét. Mindezek mellett Pilismarót nagyon kicsi falu ahhoz, hogy bármely párt is megjelenhessen, éppen ezért választottam ezt a köztes megoldást, hogy függetlenként, ám a pártok támogatását élvezve induljak a tisztségért” – tájékoztatott a választást megelőző időszakról Pergel István Csaba. Az újonnan megválasztott polgármester szerint a választás végeredménye tükrözi a helyiek igényét az általa képviselt változásokra vonatkozóan, hiszen annak ellenére, hogy harminc évig nem volt helyi lakos, visszatelepedését követően azonnal sikerült megnyernie egy ilyen komoly megmérettetést.

Legfontosabb cél a megosztó kérdések rendezése
A község új vezetője a legnagyobb volumenű feladatának a pilismaróti Duna-partra tervezett Yacht kikötő és Golfkomplexum kérdéskörének rendezését tartja, hiszen ahogyan kifejtette, ez az évek óta húzódó ügy rengeteg pilismarótiban vált ki ellenérzéseket.
„Valamilyen úton-módon nyugvópontra kell helyezni a pilismaróti Duna-part ügyét, ami minden bizonnyal nem egy-két hét alatt fog megoldódni, de ami most nagyon sok embernek borzolja a kedélyét. Éppen ezért hosszú távon szeretnénk a Duna-partot egy élő hellyé tenni, ahol a helyiek és a távolabbról érkezők is egyaránt jól érezhetik magukat, hogy májustól szeptemberig élet legyen ezen a partszakaszon” – ismertette hosszú távú terveit Pergel István Csaba.
Hasonlóan hosszútávú hatásokkal bír a maróti általános iskola jelenleg is zajló felújítása, amivel kapcsolatban a polgármester kifejtette, hogy ez a rendkívül nagy beruházást igénylő fejlesztés valószínűleg hosszú ideig nagymértékben meghatározza majd a község fejlesztésre fordítható költségeit. Az iskola kapcsán a polgármester kiemelte, hogy a november 30-ai átadót követően egy olyan komplex és minden igényt kielégítő intézmény áll majd a helyiek rendelkezésre, melyet bármely falu, sőt akár egy kisebb város is megirigyelhetne.
Az iskola modernizálásánál maradva és a szomszédos településekkel való együttműködésre kitérve a község vezetője elmondta, hogy az intézménybővítést követően szeretné, ha a szomszédos Dömössel sikerülne kialakítani egy iskolatársulást. Ez kiemeltképp előnyére válna mindkét településnek, hiszen a dömösi gyerekeknek nem kellene a sokkal messzebb lévő visegrádi iskolába járniuk, az intézmény pedig a megemelkedett gyermeklétszámnak köszönhetően magasabb normatív támogatásban részesülne. Az együttműködésre való tényleges hajlandóságot mutatja, hogy a tervek szerint a felújított iskola februárban nyílt nap keretében mutatkozik be a dömösi óvodásoknak, hogy a szülők és a jövendőbeli kisdiákok is láthassák, milyen környezet várja őket Pilismaróton.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












