Ötven százalékon a dorogi röplabdások

Negyedik a csapat, de az ezüstért küzdenek a fiúk

2011-02-26 07:04:00
Negyedik helyen zárták az NBIIalapszakaszát a dorogi röplabdások, akik tizenkét fordulót követően hat győzelemmel és hat vereséggel várják a bajnoki folytatást. A fiúk nem elégedettek eredményükkel, a játékosok ugyanis a bajnokság második helyét tűzték ki célnak.

Január végén a magyar kupában a négy közé jutásért a legjobb magyar csapat, a Fino Kaposvár ellen játszott Dorog. Az élvonalbeli alakulat az elmúlt években mindent megnyert, az országos mezőnyben talán az egyetlen igazi profi magyar csapat, így a papírforma is mellettük szólt. Az NB II-es dorogi fiúk 3-0-ra kikaptak az első osztályú együttestől, mely teljes, első számú keretével lépett pályára, ám ahogy Baranyai Ákos szakosztályvezető fogalmazott, a DSE röplabdásai tisztességesen helytálltak egy jó hangulatú meccsen. A bajnokságban ezt követően felemásan teljesített a dorogi egység, a fiúk ugyanis előbb legyőzték 3-0-ra a győri SZESE alakulatát, majd a pécsiek viszont 3-1-re megverték őket. Azt követően az NB II-es Kaposvár ellen játszottak a dorogiak, akik a találkozón 2-0-ra vezettek, így minden esélyük megvolt, hogy megfogják a listavezetőt, ám a csapat kizökkent a ritmusból, a kaposváriak pedig kiegyenlítettek, majd a döntő szettben lesérült a dorogiak csapatkapitánya, Tóth Tamás, le is kellett cserélni, és végül az utolsó játékrészt elvesztette a DSE. A vereség után viszont egy újabb győzelmet könyvelhettek el a dorogiak Kunhegyes ellen, ráadásul a tartalékosan kiálló alakulat ezúttal 2-0-s hátrányból nyert 3-2-re. Az alapszakasz 12 fordulóját így hat győzelemmel és hat vereséggel a negyedik helyen zárta a csapat. „Egyáltalán nem vagyunk elégedettek a negyedik hellyel, mert olyan buta vereségekbe szaladtunk bele a második Kiskunlacháza és a harmadik Pécs ellen, ami elkerülhető lett volna. Egyszer-egyszer legalább vernünk kellett volna, de sajnos nem úgy jött ki a lépés. A probléma az volt, hogy nem tudtunk egy állandó formát hozni, az egyik héten ment a játék a másikon nem” – részletezte Baranyai Ákos, játékos-szakosztályvezető.

Az alapszakaszt a helyosztók követik, mely során minden együttes mindenkivel játszik egy meccset és ez dönti el majd a bajnokság végső sorrendjét. A dorogiaknak matematikailag még esélyük van a bajnoki címre, ám a csapat reális célként a második pozíciót tűzte ki. A bajnoki hajrá a tervek szerint márciusban kezdődik és május végéig tart. Most hétvégén azonban a Farsangi Kupán, egy fiú-lány vegyes tornán lépnek pályára a dorogiak Tatabányán, ahol mivel sem az NB-s osztályokban, sem az Extraligában nincs forduló, jónéhány erős alakulat összegyűlik és megmérkőzik egymással.

-hídlap-
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe