Otthon vagy kórházban?

Otthonszülés: érvek és ellenérvek

2010-11-20 06:25:00
Újra a figyelem középpontjába került az otthonszülés szabályozásának hiánya Ma­gyarországon az egyik legnagyobb mellette érvelő, Geréb Ágnes októberi letartóz­tatása után. Évente Magyarországon pár száz család szeretné választani az ott­honszülést, lényegesen kevesebb anyuka szül ténylegesen otthon. A problémakör nemcsak az otthon szülni vágyókat foglalkoztatja, az egészségügyi szférában is számos kérdést vet fel.

Magyarországon jelenleg nem létezik olyan törvény vagy jogszabály, mely az otthonszülés jogi keretét megadná, ennek ellenére éves szinten mégis megközelítő­leg három-négyszáz anya gondolja úgy hogy otthon szeretne szülni. Ezt azonban az egészségügyi dolgozók és a módszer ellenzői kifogásolják, kiemeltképp, hogy az utóbbi években több alkalommal lépett fel tragédiához vezető komplikáció egész­ségügyi intézményen kívül történt szülés közben. Ilyen tragédia kapcsán került újra a figyelem középpontjába az otthonszülés törvényi szabályozásának kérdése, mely­ről a módszert támogató szülőknek és ter­mészetesen az egészségügyi dolgozóknak is saját álláspontjuk van.

 

 

Otthon szülni vagy kórházban?
Hiteles forrásból tájékozódhattunk az otthonszülés előnyeiről és sajátosságai­ról, hiszen egy olyan anyuka osztotta meg velünk élményeit, aki első gyermekét kór­házban hozta világra, két kisebbik cseme­téjének pedig otthon adott életet. A fiatal anyuka első szülésének kellemetlenségei után, hosszas keresgélést és informálódást követően döntött úgy, hogy legközelebb a szülésnek ezt a formáját választja. „A kór­házban úgy éreztem, hogy amikor nem történt beavatkozás, akkor az számomra úgy jó volt. Nekem akkor ment könnyeb­ben, amikor békén hagytak. A kórházi modellben van egy protokoll, ami köti a szakszemélyzetet. Ebből következnek bizonyos beavatkozások. Az én esetemben ez pusztán az események gyorsításának érdekében történt, és ez sajnos nem sült el jól” – fogalmazott Tóth Zsuzsanna. Az anyuka szerint a szülés lerövidítése lehet, hogy időtartamban kifejezve „csökkenti” a fájdalmat, de a tapasztalatai szerint a ter­mészetes tempóban lefolyó normális szülés lényegesen kezelhetőbb testi érzeteket ad. A gyógyszeres és műszeres beavatkozáso­kat sok esetben lehetséges volna helyette­síteni természetes módszerekkel, melyek révén anélkül lendíthető tovább a szülés egy holtpontról, hogy azzal plusz fájdal­mat okoznánk az anyának és a babának, vélekedik a fiatalasszony. „Nekem a szülés ma már egy nagyszerű, bátorságot igénylő és naturális, de szépséges és mély családi élményt jelent. Amikor először szültem, akkor is ezt vártam, de ez a tapasztalat számomra csak háborítatlan körülmények közt volt elnyerhető” – emlékezett vissza az anyuka, majd hozzáfűzte, hogy a szü­lést több holiszikus, az anyát a gyerme­kével egységben kezelő, szemléletű szak­irodalom olyan eseménynek írja le, mely akkor halad jól, ha hasonló lelkiállapot teremtődik meg az anyában, mint szerel­meskedéskor. „Az esemény pozitív meg­éléshez szükséges a ráhangolódás, ella­zulás, önátadás, megnyílás, amik révén a szülés egy gyönyörteljes esemény lehet” – fejtette ki bensőségesen az anyuka. A fiatalasszony hozzátette, az első szülése alkalmával, mint mondta, eltűrte a kór­házi beavatkozásokat, mert azt gondolta, hogy azok biztosítják a kisbabája egészsé­gét és a szülés zavartalan lefolyását. „Ami­kor jött a második babám, akkor fedeztem fel számos természetes módszert a szülés segítésére. például illóolajokat, mellyel fájdalmat lehet csillapítani, gátat előkészí­teni a baba kibújásához, valamint a forró víz és a szabadon változtatható testhelyze­tek lendítő erejét. Ezek a módszerek teszik lehetővé, hogy otthon olyan szüléseknek is biztonsággal nekivágnak, amelyeket ma még a legtöbb kórházban nem vállalnak be természetes úton. Ehhez hozzáadódik még a bábák komoly szaktudása, tapasz­talata, kiváló megfigyelőképessége és szé­les eszköztára, valamint az a szemlélet, mely egységben kezeli a testet és a lelket, valamint az anyát és a babát” – taglalta az otthonszülés előnyeit Zsuzsanna.

 

 

Tények és tévhitek
Az otthonszülés előtt a köztudatban élő információkkal szemben, a kismamák egy egyhetes felkészítésen vesznek részt. „Nagyon gondos, alapos felkészítés volt előtte, melyen szó esett a várandóságról, a szülés folyamatáról, a beavatkozások előnyeiről és hátrányairól. Fontos, hogy ez nem otthonszülésre való felkészítés, hanem szülésfelkészítő. A programon a szakemberek kiemelték, hogy nem arra szeretnének bíztatni bennünket, hogy ott­hon szüljünk, a cél sokkal inkább az, hogy elegendő információnk legyen ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, mit akarunk, és oda tudjunk menni, ahol biztonságban érezzük magunkat” – magyarázta Zsuzsanna.

 

 

Van megoldás?
Az anyuka zárásként kifejtette, hogy rendkívül jó dolognak tartja azoknak az egészségügyi intézményeknek a kezde­ményezéseit, melyek választási lehető­séget biztosítanak a kismamáknak. Tóth Zsuzsanna véleménye szerint az otthon­szülés körül kialakult, ellentmondásos helyzetre megoldást jelenthetne, ha az illetékesek megtalálnák a megfelelő módot arra, hogy olyan szakemberek dol­gozzák ki szabályrendszerét, akik értenek hozzá, emellett pedig az egészségügy nem lenne elutasító és elítélő azokkal szem­ben, akik saját akaratukból, otthon sze­retnék világra hozni gyermeküket.


Otthonszülés szülész szemmel
Az ügy kapcsán felkerestük Berbik Ist­ván szülész-nőgyógyászt, az esztergomi kórház osztályvezető főorvosát, aki mint elmondta, az otthonszülés megfelelő szak­mai hátterének megteremtése után nem látná akadályát ennek a szülési formának, ám mindaddig, amíg ezek a körülmények nem tisztázottak, nem tartja biztonsá­gosnak. „Szülészként nem állnék egyik oldalra sem, de azt el kell mondani, hogy az otthonszülés témaköre Magyarorszá­gon aránytalanul lett elővezetve. Egyrészt van egy torz magyarországi mozgalom, a Geréb Ágnes féle, aki az egészet magáévá tette, és most már szinonimaként használ­ják vele az otthonszülés fogalmát. Ez több okból is helytelen, hiszen a hazai százezer szülés mindössze egy százalék alatti része, azaz csak néhány száz házaspár gondolja úgy, hogy otthon szeretne szülni és ebből a párszázból is csak jóval száz alatt van az az anyuka, aki valóban otthon szül. A töb­biek pedig a Geréb Ágnes és alapítványa által működtetett születésházban hozzák világra gyermeküket. Tehát ez az otthon­szülés megfogalmazás több szempontból sem állja meg a helyét a mi esetünkben” – fogalmazott a főorvos. Berbik István továbbá kifejtette, komoly gondot jelent, hogy nincs meg az otthonszülés finanszí­rozási és szakmai szervezési oldala sem. „Nem vagyok a módszer ellen, de ennek megvalósulásához először meg kell talál­ni a megfelelő szakember gárdát. Emellett természetesen rendkívül fontos lenne az előszűrés, azaz a szövődmények nélküli, egészségesnek tűnő esetek kiválasztása – azzal a felszólítással, hogy vajúdás közben is történhet bármi – és az ennek megfelelő háttér biztosítása, ami az jelenti, hogy ha bármi baj van az újszülöttel vagy az édes­anyával, akkor perceken belül szakellátó helyre érkeznek” – részletezte álláspont­ját a szülész.
A főorvos továbbá kiemelte, hogy egy­általán nem otthonszülés ellenes, sőt támogat minden olyan kezdeményezést, ami jó a családoknak. Ezt alátámasztja az is, hogy az esztergomi kórházban immá­ron húsz éve családbarát körülmények közt születnek az újszülöttek.
Az orvos szakma szerint ma még veszé­lyesek az otthonszülések, bár ezzel együtt mindenkinek meg kell adni a választás lehetőségét, igaz csak akkor, ha az alter­natív megoldás nem veszélyezteti sem az anya, sem pedig a születendő gyermek életét, egészségét. A statisztikák szerint a szülések 30–40 százalékában szükség van ma valamilyen orvosi beavatkozásra is, amit természetesen minél gyorsabban, 10–15 percen belül el kell végezni, hogy elkerülhetőek legyenek a végzetes követ­kezmények vagy a maradandó egészség­károsodások. A szakértelem mellett pedig ilyen esetekben komoly műtéti háttérre, megfelelő eszközökre is szükség van, ame­lyek egyelőre a kórházakban adottak.

Az otthonszülés legnagyobb szószó­lója Geréb Ágnes előzetes letartózta­tásban van, miután eltiltása ellené­re november 7-én segédkezett egy otthonszülésnél, amibe komplikációk miatt végül a mentőknek is be kellett avatkozniuk a tragédia elkerülésének érdekében. A bába ellen jelenleg fog­lalkozás körében elkövetett veszé­lyeztetés, kuruzslás és két korábban történt eset miatt is folyik eljárás.

Bozori Ivett
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe