Ötéves a Sic Transit

2011-06-18 12:41:00
Közel egy éve mutatkozott be a Híd­lap hasábjain az esztergomi Sic Transit rockegyüttes. Akkor a csapat rövid történetét vázoltuk fel olvasóinknak. Azenekar az elmúlt egy év alatt sem tét­lenkedett, sőt, a következő hónapokra készülve összeállította nyári koncert­menüjét, melyben fajsúlyos szere­pet kap a szentiváni fesztiválon való szereplésük. Erről és az említett nyári koncertekről szól mostani cikkünk.

A Vereckei Kálmán - gitár, Torma Lász­ló - szóló gitár, Jászberényi Károly - dob, Sárosi Attila - basszus gitár, Orosz Róbert - ének alkotta Sic Transit, mely öt éve ala­kult, s ezt az idei nyarat is koncertezéssel tölti, június elején a várpalotai Pannónia Fesztiválon, 17-én pedig a tatai Sokadalmi Rendezvényen lépett fel. A tavak város­ába aztán 24-én visszatérnek, amikor is a tatai Víz-Zene-Virág fesztiválon szóra­koztatják a nagyérdeműt 17 órától. Két nap múlva, 26-án, vasárnap 15 órai kezdettel a banda Győrszentivánon muzsikál.



Az együttes a júliust is részben zenéléssel kívánja eltölteni, másodikán, a Monostori Erődben megrendezendő Pék Fesztiválon, majd ezután egy héttel később a Visegrádi Palotajátékokon is játszanak. Július 10-én pedig Párkány vendége lesz a Sic Transit.
Külön kiemelésre szánta az együttes a június 23-án induló hetedik Szentiváni Fesztivált, melyen Esztergomot a Sic Transit képviseli, s mely rendezvényen olyan nevek lesznek láthatók-hallha­tók, mint a Balkan Fanatik, a Republic, a Magna cum Laude, Ákos, az LGT emlék­zenekar, Jamie Winchester, L.L. Junior, Dj Dominique, a Lord, a Beatrice, a DNS, az All Inclusive, a Power. A kommerszebb felhozatalból a Saragossa Band, Tóth Gabi és Emília, valamint Lola, SP és Fluor lesz figyelemre érdemes. A tévénézők pedig találkozhatnak a Való Világ 4 sztárjaival és a Csillag Születik nyerteseivel is.
A fesztiválon külön programok várják majd a kicsiket, lesz arcfestés, gyöngy­fűzés, üvegfestés, kifestők színezése, gyurmázás, nyomda, teatasakból virág hajtogatása, ragasztása, tojástartóból, virágok és állatok készítése, batikolás, főzőkanálból bábkészítés, vidám fűfej készítése, kavicsra virág dekopázsolás, hűtőmágnes készítés, szárazvirág kötés, origami- és lufihajtogatás, csempefestés, díszüveg készítés magból, sóból, nyom­dagyurma és természetesen nem marad­hat ki a vidámpark sem.

p.z.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe