Öt ország, öt versenyszám, ötödik kertváros-kupa
Nemzetközi siker hazai pályán
Immár ötödször rendezte meg az Esztergom-Kertvárosi Kempo Karate Klub az Esztergom-Kertváros-Kupa elnevezésű nyílt, nemzetközi harcművészei bajnokságot, melyen tizenkilenc csapat, 154 indulója vett részt múlt szombaton a Pézsa Tibor sportcsarnokban. A megmérettetésen spanyol, német, szlovák és orosz bunyósok – kungfusok, karatésok, thai-boxosok, kick-boxosok és kemposok – is megküzdöttek a magyar sportolókkal. A kupán többek közt megmutatta technikáját és erejét a Szlovák Kempo Szövetség és a Szlovák Kyokushin Karate Szövetség egy-egy válogatottja valamint egy orosz EB. és vb.-győztes sportoló is. A küzdelmek a technikai számokkal, formagyakorlatokkal és önvédelemmel kezdődtek délelőtt, majd három rendkívül látványos, K1 összecsapással folytatódott a torna. Az első K1 mérkőzésen Pokorni Ádám lépett kötelek közé a Szentpétervár sportolójának megválasztott orosz bunyós ellen, akit végül a kertvárosi kempos pontozással 3-0-ra megvert. Pokorni Ádám ráadásul utolsó éves juniorként győzte le az oroszok felnőtt EB. és vb. győztesét. A második K1 harcban Pokorni Milán mérkőzött meg egy K3 negyeddöntős bunyóssal, akit, ahogy testvére, szintén 3-0-ra megvert, sőt hajszál híján majdnem ki is ütötte ellenfelét. A harmadik meccs két hazai versenyző, Révész Zsanett és Pálinkó Ildikó küzdelmét hozta, az összecsapás pedig végül az előbbi kempos győzelmével zárult. A közönségkedvenc és látványos K1 bunyók után aztán folytatódtak a versenyszámok a light-contact, pusztakezes full-contact és kesztyűs full-contact mérkőzésekkel. Az öt kategória küzdelmei, illetve a díjátadók a szépszámú induló ellenére délután fél ötig mind lezajlottak.
Hozzászólások
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
- > A bátorság első vonala – véradás és emlékezés a hősökre
- > Szemezgetett művészet
- > Hat vb-arany Esztergomba és Sárisápra
- > A tél káprázata (fotógaléria+videó)
- > Judo: Soha rosszabb évkezdést Leányvárnak
- > Balassi nap a Várban
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
hét képe











