Őszi rock Csolnokon

Először rendez Szeptember-fesztet a település

2010-09-06 06:30:00
Háromnapos programsorozattal köszöntik az őszt Csolnokon, ahol jövő hétvégén rendezik meg az első Csolnoki Szeptember-fesztet. A neves hazai sztárok – Hooligans, Tankcsapda – mellett a régió jól ismert rockbandái is színpadra állnak majd a rendezvé­nyen, így a műfaj szimpatizánsai ked­vükre válogathatnak a fellépők között.

Hagyományteremtő szándékkal hív­ták életre az idén első alkalommal megrendezendő Csolnoki Szeptember-fesztet, melyen a térség ismert és ke­vésbé ismert zenekarai mellett a rock műfaj legnagyobb hazai képviselői is színpadra állnak majd. A szeptember 10-12 között tartott fesztivál első nap­ján a négyórai kapunyitást követően el­sőként a Jam, majd az Anagramma, vé­gül pedig a Hooligans lépnek színpad­ra, a hajnalig bulizni vágyókat pedig a koncertek után kez­dődő disco szórakoztatja majd.

 

 

A későn fekvőknek is lesz idejük kipihenni magu­kat, hiszen szombaton is csak a délutáni órákban kezdődik a prog­ram, így kettőtől a Blues Revolver, majd a Storm, és a 14 Alien koncertje lesz lát­ható és hallható, az est fénypontjaként pedig előbb Ganxsta Zolee és a Kartel, majd a Depresszió pörgetik fel a közön­séget. A programot ezen a napon is egy könnyedebb buli zárja, így a kitartób­bakat a Dj Gőte és Dj Lowree szórakoz­tatja majd. Az előző naphoz hasonlóan vasárnap is kettőkor áll színpadra a nap első fellépője, a Blues ’N’Roll, akiket a Link X, az Exodikon, az Empathy, majd a Tankcsapda követ.
A koncertek végeztével szervezett buszjáratok szállítják majd haza a feszti­vál közönségét, így kön­nyedén hazajuthatnak a szomszédos tele­pülésekről érkezők. Mindazoknak pedig, akik szeretnék a fesztivál helyszínén töl­teni az éjszakát, a szervezők ingyenes sá­torozási lehetőséget biztosítanak. A szál­lással, hazautaztatással, illetve egyéb, a fesztiválhoz tartozó kérdésekkel kapcso­latban a www.csolnokiszeptemberfeszt.net84.net oldalon, vagy a 30/210-5620-as telefonszámon lehet részletes informáci­ókat kapni. Jegyek elővételben szeptem­ber 5-ig vásárolhatók 1500 forintos áron (három napra érvényes), majd ezt köve­tően már csak napijegyeket lehet kapni 2000 forintért.

Bozori Ivett
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe