Őszi rock Csolnokon
Először rendez Szeptember-fesztet a település
Hagyományteremtő szándékkal hívták életre az idén első alkalommal megrendezendő Csolnoki Szeptember-fesztet, melyen a térség ismert és kevésbé ismert zenekarai mellett a rock műfaj legnagyobb hazai képviselői is színpadra állnak majd. A szeptember 10-12 között tartott fesztivál első napján a négyórai kapunyitást követően elsőként a Jam, majd az Anagramma, végül pedig a Hooligans lépnek színpadra, a hajnalig bulizni vágyókat pedig a koncertek után kezdődő disco szórakoztatja majd.

A későn fekvőknek is lesz idejük kipihenni magukat, hiszen szombaton is csak a délutáni órákban kezdődik a program, így kettőtől a Blues Revolver, majd a Storm, és a 14 Alien koncertje lesz látható és hallható, az est fénypontjaként pedig előbb Ganxsta Zolee és a Kartel, majd a Depresszió pörgetik fel a közönséget. A programot ezen a napon is egy könnyedebb buli zárja, így a kitartóbbakat a Dj Gőte és Dj Lowree szórakoztatja majd. Az előző naphoz hasonlóan vasárnap is kettőkor áll színpadra a nap első fellépője, a Blues ’N’Roll, akiket a Link X, az Exodikon, az Empathy, majd a Tankcsapda követ.
A koncertek végeztével szervezett buszjáratok szállítják majd haza a fesztivál közönségét, így könnyedén hazajuthatnak a szomszédos településekről érkezők. Mindazoknak pedig, akik szeretnék a fesztivál helyszínén tölteni az éjszakát, a szervezők ingyenes sátorozási lehetőséget biztosítanak. A szállással, hazautaztatással, illetve egyéb, a fesztiválhoz tartozó kérdésekkel kapcsolatban a www.csolnokiszeptemberfeszt.net84.net oldalon, vagy a 30/210-5620-as telefonszámon lehet részletes információkat kapni. Jegyek elővételben szeptember 5-ig vásárolhatók 1500 forintos áron (három napra érvényes), majd ezt követően már csak napijegyeket lehet kapni 2000 forintért.
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











