hídlap.net

A folyami átkelők története évszázados múltra tekint vissza Párkány és Esztergom között (lásd keretes írásunkat), de a Mária Valéria híd története is immár több, mint egy évszázados, ráadásul páratlan, sajnos többségében viharos fordulatokban gazdag. Persze, majd’ 120 évvel ezelőtt még csak sejteni sem lehetett, hogy a közlekedés miatt egyre fontosabb átkelőre milyen jövő vár majd. Az 1890-es évek elején felerősödött az igény, hogy Pozsony és Komárom után Esztergomban is állandó vashíd épüljön, döntő lépés volt mindehhez, hogy az érsekség 1892-ben lemondott vámszedési jogáról, így állami költségvetésből épülhetett meg az új átkelő, melyet már az 1893-ik évi költségvetésbe is beterveztek a honatyák. A hidat Feketeházy János tervezte, és 1893-bana Cathry Szaléz hídépítő cég kezdte építeni: az öt nyílású, 496 méter hosszú acélszerkezet két és fél év alatt készült el, és , 1895. szeptember 28-án tartották az – mint kiderült, nem egyetlen – avató ünnepséget. A király engedélyével a hidat Mária Valéria főhercegnőről, I. Ferenc József lányáról elnevezett ceremónián – amelynek jelentőségét jól mutatja, hogy az akkor kormány több tagja is részt vett – az esztergomi kórház későbbi névadója, Vaszary Kolos bíboros-hercegprímás avatta fel az átkelőt. A híd változó nyílásmérettel épült, a középső pillérei közötti távolság 118 méter volt, ami abban a korban rekordnak számított, a hídfeljáróhoz csatlakozó Kis-Duna híd pedig szintén villámgyorsan, 1896. február 16-ára készült el. Az építkezés során számos, akkoriban a legmodernebbnek tartott technikát alkalmaztak: a pályaszerkezet úgynevezett folytvas anyagból készült az Államvasutak gépgyárában, erre kerültek a 24/18 centiméteres fenyőgerendák, az 5 centiméteres pallózat, majd végül a 10 centiméter vastag impregnált fakockákból álló burkolat. A pályát a főtartók külső oldalán egy-egy konzollal alátámasztott, másfél méter széles gyalogjárda egészítette ki, a munkálatok nagyságát jellemzi, hogy a teljes szerkezetben 490 ezer szegecset kellett kézi erővel beverni; a beépített acél több mint 2500 tonna volt. A Duna fölött átívelő hídon az átkelés lényegében a maihoz hasonló módon történt a mindennapokban, azzal a lényeges különbséggel, hogy egészen 1918-ig vámot kellett fizetniük az átkelőknek.

Romba döntött születésnapok

A két várost összekötő híd éppen hogy csak átlépte a felnőttkor küszöbét, amikor megkezdődött szinte példátlan kálváriája. Az I. világháborút követően megalakult Csehszlovák Köztársasággal a Duna határfolyóvá, a híd határátkelővé vált, de két hónappal 24. (egy évvel ezelőtt a jubileumi 25.) „születésnapja” előtt, 1919. július 22-én este véletlen baleset (vagy éppen nagyon is szándékos szabotázs) következtében a Párkány felőli első mederpillérénél felrobbant egy töltet és a hídív vége a vízbe csúszott. 1921 novemberéig egy gyalogos járóhidat építettek a Dunába esett hídszerkezetre, majd a megjavított hidat 1927. május 1-én adták át: a pályaszerkezetben a fagerendákat vasbeton-lemezzel helyettesítették, a fakockák helyére pedig aszfaltburkolat került. Sajnos a forrongó politikai helyzet garantálta, hogy a következő 25 év sem telik majd zavartalanul, a II. világháború kitörése pedig szinte garancia volt arra, hogy a stratégiai célpontnak számító folyami átkelő előbb vagy utóbb ismét valamelyik fél bombázóinak irányzékában tűnik fel. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Mária Valéria híd „megússza” a világégést (az ellenséges bombázások és a belövések is elkerülték) de végül – érdekességképpen: ismét egy évvel a jubileumi, ezúttal 50. születésnapja előtt – utolérte a háború pusztítása: a visszavonuló német műszaki egységek 1944. december 26-án felrobbantották három középső nyílását, amelyek a vízbe zuhantak.

A reménytelenség évtizedei

A híd felrobbantása után nem sokkal a Vörös Hadsereg pontonhidat épített Esztergom és Párkány között, ezt azonban már 1945-ben elbontották, és még ugyanebben az évben részletes felmérés készült a roncsok helyzetéről, valamint eltávolításuk költségéről. 1960 és 62 között elkészült a súlyosan sérült mederpillér helyreállítása és a biztonságos hajózás érdekében szükséges világítás kialakítása. Az ezt követő évek politikája azonban nem támogatta a híd újjáépítését, amelynek meredező csonkjai szép lassan a diktatúra értelmetlen, embereket, családokat szétszakító, elnyomó rendszerének gyászos jelképévé váltak. A „puhulás” idején, 1987-ben vetődött fel először az ismételt újjáépítés, amikor Esztergomban ülésezett a Magyar-Csehszlovák Közúti Állandó Munkabizottság. A fórumon a szakértők úgy vélték, hogy egy személygépkocsi-közlekedésre alkalmas híd építése lenne a legcélszerűbb. A 90-es években tovább folytatódtak a magyar-szlovák szakértői tárgyalások, a résztvevők kezdeményezték a további szoros együttműködést, ennek érdekében a korábban Esztergomban létrejött Hídbizottsághoz csatlakozva Párkányban is létrejött egy Hídbizottság. 1995-96 között folytatták ez első lényeges tárgyalásokat a Duna-híd felújításáról.

Rögös út az újjáépítéshez

A híd felavatásának 100. évfordulóján a két ország közlekedési minisztere Brüsszelben közös kérelmet adott be a híd megépítésének támogatására, de végül csak 1999. szeptember 16-án vált bizonyossá, hogy újjáépül a Mária Valéria híd: ezen a napon Orbán Viktor magyar és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök a Duna közepén a Rákóczi fedélzetén (ugyanazon a hajón, ami múlt héten a Babits év alkalmából érkezett Esztergomba) hajón írta alá az erről szóló egyezményt. A híd már ekkor, az újjáépítés megfogalmazásakor megtette az első lépést ahhoz, hogy ne csak a két város, hanem a későbbi együttműködés, sőt, az uniós csatlakozás jelképévé váljon. A Mária Valéria híd összköltsége (a felvezető utak költsége nélkül) 18,7 millió euró volt, amihez Magyarország 5,4 millió eurót, Szlovákia 3,3 millió eurót adott és a két ország 5-5 millió eurót kapott az Európai Uniótól. Hozzá kell tenni: a nagymarosi Duna- vízlépcső máig megoldatlan kérdése ekkor is rányomta a bélyegét az építkezésre, de végül ez nem akadályozhatta meg a csonkok összekötését. Az új híd mindenben a régi formát őrzi, csak a hídpillérek magasodtak meg. Az engedélyezési terv 1999-ben készült el. (Szlovák részről a Dopravo Projekt Rt. Bratislava, magyar részről a PONT-TERV Rt. volt a tervező.) A középső hídnyílásban a hajózási űrszelvény 100,00 x 11,02 m-re nőtt, az útpálya 6 méteres, a járdák valamivel több, mint két méter szélesek lettek. A kivitelezés előkészítő munkálatai 1999. szeptemberében kezdődtek meg, a GANZ-IS konzorcium tagjai pedig - a GANZ Híd-, Daru- és Acélszerkezetgyártó Rt. (a három új nyílás gyártása és szerelése), a magyar KÖZGÉP Rt. (a két szélső hídnyílás és az esztergomi kis híd), valamint a kassai Inzenierske Stavby (pillérek és hídfők újjáépítése, a kis híd vasbeton pályalemeze) – 2001. június 1-én emelték a helyére az első hídelemet, a másodikat június 30-án, a harmadikat pedig július 27-én. Az új acélszerkezetet két uszályon szerelték össze és beúsztatták a helyükre, így a szerelés nem igényelt állványt. Augusztus 11-én már megvalósult az összeköttetés a két part között, amelyet ünnepélyes söröshordó gurítással ünnepeltek. Magyar oldalról Meggyes Tamás esztergomi, a szlovákiai oldalról Jan Oravec párkányi polgármester gurította a Duna-híd közepéig a két teli hordót, s ott köszöntötték a magyar-szlovák Ganz-IS konzorcium munkásait. Az aszfaltozás és műszaki átadás-átvétel után október 11-én nyitották meg az újjáépített Mária Valéria hidat a nagyközönség előtt.

Szabadon a másik partra

Az újjáépítés – és ezzel a két part közötti kompközlekedés - eufóriája sokáig feledtetni tudta azt is, hogy az újjáépült híd – bár összeköti a két partot – határátkelő is egyben: a párkányi oldalon lévő ellenőrző pontnál a szlovák és magyar határőrök, vámosok ellenőrizték az átutazókat. Ez főleg nagyobb ünnepekkor okozott torlódást a hídon, igaz, az uniós csatlakozás első „szellőjének” fuvallatai hatására egyre könnyebb lett az átkelés ilyenkor, és a mindennapokban is. A mindennap ingázók – hiszen a híd összekapcsolta a két part vérkeringését – közül bizonyára többen igazolni tudják az időnkénti cinkos összekacsintást a határon dolgozókkal: mintha a jelképpé nemesülő átkelő az időt megelőzve már korábban megelőlegezte volna a határok nélküli Európát. A helyzet 2004 májusát, az uniós csatlakozást követően tovább javult, míg végül tavaly december 20-án hivatalosan, és remélhetőleg végleg eltűntek a határok a két ország között. Mária Valéria - a magyar gyermek Mária Valéria 1868. április 22-én, Ferenc József német császár és magyar király, valamint Erzsébet bajor hercegnő legkisebb lányaként Budán született, ennek köszönhette a "magyar gyermek" melléknevet. Édesanyja igyekezte őt magyar-nemzeti szellemben neveltetni, ezért tanítását 1883-ig Rónay Jácint püspökre bízta. Az 1890-es év makszakította az addigi felhőtlen leányéletet, ugyanis házasságra lépett harmadfokú unokatestvérével, Ferenc Szalvátorral, a Habsburgok toscanai ágából. Házasságukból tíz gyermek született. A wallseei kastélyban töltötték idejük nagy részét, ahol az egyik épületben az első világháború idején a hercegnő katonai kórházat rendezett be, majd megalapította "Mária Valéria Szegénykórház és Öregek Otthona" nevű intézményt, amiért a helybéliek "Wallsee angyalá"-nak nevezték el. Az ausztriai fordulat után Mária Valéria elismerte az 1919. évi Habsburg-törvényt, a lemondási nyilatkozatot aláírta, így megtarthatta vagyonát és Ausztriában maradt. Ott is érte a halál, 1924. szeptember 6-án, Wallseei kastélyában.