Összefogással kell a kemény mínuszok ellen védekezni

2012-02-02 07:01:00
A rendkívüli hidegre való tekintettel védelmi bizottsági ülést tartott szerdán, a városházán a katasztrófavédelem, a rendőrség, a tűzoltóság, az Eszköz Kft., az ÁNTSZ illetve a Máltai Szeretetszolgálat képviselője is. A találkozón részt vett Esztergom és a kistérség településeinek több polgármestere is.

 

Mint a Máltai Szeretetszolgálat a védelmi bizottság fent említett ülésén résztvevő képviselőjétől a Hídlap megtudta, egyebek között arról volt szó a találkozón, hogy a mínusz 10 Celsius fokos, vagy annál hidegebb időben fokozottabban kell figyelni embertársainkra, s az elmúlt évek szomorú tapasztalata azt mutatja, hogy nem is elsősorban azokra, a hajléktalanokra, hanem azokra az idős, beteg emberekre, akik egyedül élnek lakásaikban. Sajnálatos tény, hogy az olyan kemény fagyok idején, mint a most prognosztizált időjáráskor többen fagynak meg saját lakásukban, házukban, mint ahányan a hajléktalanok. Ennek egyik oka az lehet, hogy az idős, beteg egyedülálló ember talán nem is képes mérlegelni, hogy a lakásában szükséges-e a fűtés, illetve az is az okok között szerepel, hogy nincs pénzük tüzelőre. Emellett nem egy esetben előfordult, hogy az idős, beteg ember otthon elesett, s mivel napokig nem nézett be hozzá senki, nem érdeklődtek utána, sérülése miatt nem tudott segítséget kérni, ezért a fűtés elmaradásával megfagyott saját lakásában.

Fontos tehát, hogy az ismerősök, rokonok, szomszédok ilyenkor gyakran látogassák egyedül élő idős embertársaikat, esetleg telefonon érdeklődjenek hogylétük felől. Czifráné Hidas Ágnes, a Máltai Szeretetszolgálat vezető munkatársa emellett azt is kiemelte, hogy fontos az utcán lévőkre is figyelni, ahogy mondta „ilyenkor érdemes félretenni az előítéleteinket és igenis foglalkozni azzal a földön fekvő emberrel, nem törődve, hogy részeg vagy sem”. Mindegy ugyanis, hogy valaki a mínusz tíz fokos hidegben mitől fekszik az utcán, nem bírja ki egy éjszakát sem. Az állapotától függően mentőt is hívhatunk, vagy hívhatjuk a szeretetszolgálat telefonszámát, a 33/412-614, mely a Kossuth Lajos utca 42. szám alatti krízisszállón csöng, ahol szakemberek várják a hívást és intézkedni tudnak, illetve adott esetben az ideiglenes elhelyezésről is gondoskodnak. Ezen a szállón – ahol már évek óta befogadják télvíz idején a hajléktalanokat – 40 embert tudnak elszállásolni a hideg időben. A szállón, ahol jelenleg közel harmincan húzzák meg magukat, fűtött szoba, alvási-, tisztálkodási- és étkezési lehetőség is van a rászorulóknak.

p.z.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe