Országos aranyat szerváltak a dobós röplabdások
Esztergomi a legjobb játékos és edző is
Az idei évben is Debrecen adott otthont az Országos Amatőr Röplabda Diákolimpia döntőjének, melyet ezúttal április második hétvégéjén rendeztek meg. A fináléban a megyei első helyezett csapatok mérhették össze tudásukat, ám Debrecenből és Budapestről két-két csapat érkezett így összesen húsz lánycsapatot sorsoltak négy csoportba. A verseny első napja a csoportmérkőzésekkel kezdődött, melyek során a dobós lányok a salgótarjáni Táncsics-, majd a győri Révai gimnázium együttesét is könnyedén győzték le. A harmadik mérkőzés, a kaposvári Táncsics gimnáziummal szemben azonban már a várakozásnak megfelelően szorosabbnak bizonyult, de az esztergomi diákok végül vereség nélkül lettek csoportelsők. Másnap a keresztjátékok során Gyöngyös csapatát verték meg az esztergomiak és ezzel már bejutottak a legjobb nyolc közé. Ezt követően az esti mérkőzésen rendkívül erős ellenféllel került össze a Dobó csapata, a tét pedig ekkor már nem más volt, mint az országos döntőbe jutás. A fináléért játszott meccsen a nyíregyházi Arany János Gimnázium diákjai az első szettet két ponttal ugyan, de megnyerték, a dobós lányok azonban nem csüggedtek és határozott támadó játékukkal végleg megtörték ellenfelüket és bekerültek a döntőbe. Legutóbb 2008-ban játszott a Dobó gimnázium alakulata döntőt országos versenyen, ahol végül másodikként zártak a játékosok. Idén viszont nagyobb esély nyílt az aranyérem megszerzésére, mert a másik ágon a döntőbe az a kaposvári csapat jutott, amelyet a Dobó gimnázium lányai a csoportmérkőzések során egyszer már megvertek.

A torna harmadnapján játszották le a döntőt a legjobb együttesek. A dobósok nagyon jól kezdték a finálét, az első két szettet megnyerték a lányok. A kaposváriak azonban folyamatosan javuló támadásaikkal végül izgalmassá tették a mérkőzést, 2-2-re ugyanis feljöttek a Somogy megyeiek. Az utolsó, rövidített döntő játszmában 14-11-re is vezetett a kaposvári csapat, a dobós röplabdások azonban nem adták fel a küzdelmet és az utolsó pillanatban fordítani tudtak, így végül 16-14-re győztek, és ezzel megszerezték az országos bajnoki címet. A tornán az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium lett az első, második a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, harmadik a szarvasi Vajda-, a negyedik pedig a nyíregyházi Arany gimnázium. A csapatsiker mellett ráadásul a két legjobb egyéni címet is a dobósok zsebelték be: a döntő legeredményesebb játékosa Lunk Karolina, a legeredményesebb edző pedig Petkó Krisztina lett.
Hozzászólások
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
- > A bátorság első vonala – véradás és emlékezés a hősökre
- > Szemezgetett művészet
- > Hat vb-arany Esztergomba és Sárisápra
- > A tél káprázata (fotógaléria+videó)
- > Judo: Soha rosszabb évkezdést Leányvárnak
- > Balassi nap a Várban
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
hét képe











