Órák ketyegés nélkül, de napfénnyel töltve
Az elmúlt években már több példa volt rá, hogy Klotz József esztergomi polihisztorról, illetve alkotásairól, munkásságáról számot adjunk a Hídlap hasábjain. A különböző tudományok olyan avatott magiszteréről beszélhetünk esetében, aki nemcsak elméleti, de jócskán gyakorlati úton is példázza, szemlélteti tudását, szerteágazó ismereteit. Kétségtelen, hogy a Jócsik Lajos-díjas esztergomi tudós napóráival tűnik ki leginkább, így szerezve magának és szűkebb pátriájának, Esztergomnak is hírnevet. Legutóbb például két éve tűnt ki szélesebb körben, amikor a Szent Tamás-hegyi szerpentin város felé néző oldalára megalkotta Magyarország legnagyobb napóráját. Klotz József most Párkányba vitte az időmérés krónikáját bemutató kiállítását.
Az „Ubi Sol, Ibi Vita” elnevezésű tárlat különlegessége, hogy egy meglehetősen furcsa helyzetbe rakja a látottaktól elmélyült nézőt, hiszen az időmérés történetét is egy idővonalon, azaz történelmi kronológiában mutatja meg, az ókortól egészen napjainkig. Többszörös rétegű tehát ez az összeállítás, így nemcsak Klotz József napórái és a hozzájuk tartozó magyarázatok, de időmérés időpontszerű állomásai is felvonulnak a szemlélő előtt. A kiállított kronométerek mindegyike más, s ahogy az egyik tablón olvashatjuk: „Napóráink három fő típusba sorolhatók, amelyeket a számlap helyzete szerint különböztetünk meg horizontális, vertikális és ekvatoriális elhelyezkedés szerint. Ez utóbbiaknál a számlap síkja a földi egyenlítővel párhuzamos, az égi egyenlítőre mutat”. Tagadhatatlan a kollekció múzeumpedagógiai üzenete is, remélhető, hogy a párkányi és közeli felvidéki települések tanintézményeinek csoportjai mellett az esztergomi iskolák diákjai is megtekintik majd azt. A kiállítást végignézve betekintést kaphatunk a napórák szerkesztésének és kivitelezésének munkálataiba. A tárlat szerkesztői külön kitértek a napórák felirataira, melyek „mintegy az alkotók nevében szólnak az időmérő előtt álló emberhez”. A napórákról szóló kiállítás május végéig várja az érdeklődőket a Párkányi Városi Múzeumban.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












