Önkéntes életmenő a Palán
Az idős férfi szerencséjére a tóparton lévő házaknál többen is tartózkodtak, köztük Vámosi Ferenc, aki miután látta, hogy a bajbajutott nem tud a partra úszni, egy csónakkal a segítségére sietett: „Munkatársaimmal éppen az egyik horgásztanya felújítási munkálatait végeztük, mikor a férfi a vízbe borult. Először nem is nagyon aggódtunk, hiszen elkezdett kifelé úszni. Rövid idő múlva azonban feltűnt, hogy egyre lassabban halad és nyögdécselni is kezdett sőt, azt is mondta, hogy nem bír úszni, mert a kabátja lehúzza. Ekkor átszaladtam egy-két stégen, majd az egyik telken találtam egy alumínium csónakot, amit gyorsan felfordítottam és beeveztem vele a férfihez. Kihúztam őt, kimentünk a partra, ahol az egyik kollégámmal kisegítettük a csónakból, majd meleg ruhát vett magára és miután meggyőződtünk arról, hogy jól van, folytattuk a munkánkat” – mesélte a táti férfi. Az idős horgásznak – kimentője beszámoló szerint – az ijedtségen kívül komolyabb baja nem esett.

Hozzászólások
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
- > Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
- > Akik örülnek a kemény télnek: düböröghet a síszezon
- > A Zöld-Út felkészült a rendkívüli téli üzemre
- > Ismét kocsonya szépségverseny Kertvárosban
- > Bod Péter Ákos a könyvtárban
- > Egészségkárosító az extrém hideg?
- > Antikvitással cselezett az álrendőr
- > Kis helyen nagy kép (videó)
- > Síkosságmentesítésre 3 millió forint
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
-
kiscsillag187 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Azt remélem, hogy a Váczy tudja, hogy itt nem lesz elég, ha kopog kettőt, majd azt mondja: Csilla...
-
csabi @
Síkosságmentesítésre 3 millió forint
Vajon mi számít a csődmester szótárában "trükközésnek"? Az, ha a választott képviselő teszi a dol...
-
csabi @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Kedves miaveczj! Konkrétumok nélkül a liberalizmus hiányolása pusztán politikai vélemény nyilván...
-
Frenki3 @
Síkosságmentesítésre 3 millió forint
Vároma választ "zoe" kérdéseire, V."Geréb" I. nem válaszol?! Vajon mi az oka, hogy nem válaszol? ...
hét képe











