Önálló járássá alakulna a dorogi kistérség
„A nyilvánosságra került tervek szerint Dorogot az esztergomi járáshoz csatolnák, annak ellenére, hogy a település és kistérsége évek alatt együttműködő és takarékos gazdálkodással közös intézményrendszert működtet, és mindenben megfelel egy önálló járás követelményeinek" - mondta el Tittmann János (MSZP).
A járás területe a megye határaihoz változtatás nélkül igazodna, Dorogtól a kistérség legtávolabbi települése is 25 kilométeren belül van, a város közlekedési csomópontban fekszik, a településekről Volán-járatokkal átszállás nélkül megközelíthető, van vasútállomása - tette hozzá a polgármester.
A kormányhatározat szerint járási székhely olyan település lehet, ahol már kiépült az államigazgatási infrastruktúra. A városban okmányiroda, földhivatal, 50 ezer embert ellátó egészségügyi szakrendelő, kistérségi illetékességgel bíró rendőrség és számos, térségi feladatot ellátó intézmény működik.
A Dorogi Többcélú Kistérségi Társulás tizenöt települést fog össze, társulásban lát el több feladatot, közösen tartja fenn a szociális alapellátó szolgálatot és a háziorvosi ügyeletet.
A járások és járási (körzeti) kormányhivatalok a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti egységeiként kezdhetik meg működésüket 2013. január elsejével. A terveket január 20-ig lehet véleményezni, a törvényjavaslat várhatóan 2012 februárjában kerül az Országgyűlés elé, a járási székhelyeket és illetékességi területet meghatározó kormányrendeletet pedig várhatóan június végén fogadja el a kormány.
Hozzászólások
2012-01-21 11:38:03
:Az Árpád-kori főváros, Esztergom mellett Dorogon a királyné szakácsai éltek. 1181-ben említik először Durug néven. A település önállóan nem fejlődhetett, nagyrészt az esztergomi káptalan fennhatósága alá tartozott, ő gyakorolt vámszedési jogot is. A törökök 1542-ben elpusztították, a lakosság elmenekült. Ezt követően egészen a 18. század elejéig lakatlan területként tartották számon. Ekkor azonban újra visszanyerte közlekedésföldrajzi jelentőségét, a sváb telepesek és a visszatért magyarok újjáépítették. Barokk stílusú római katolikus temploma 1765-re épült fel.A II. világháború háromszáz áldozatot követelt. Lezárultával nagy számú német lakosságot telepítettek ki erőszakosan Dorogról. 1950-től a város jelentősége megnövekedett, vonzáskörzete kibővült, ugyanis járási székhely lett, és ezzel együtt jelentős irányító szerepet kapott (Dorogi Járási Tanács).
Dorog 1984-ben lett várossá nyílbánítva.
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe















2012-01-22 19:11:30
"
2012. január 22. vasárnap, 14:08
beküldte egomibányász
Tittman polgármester úr, ha nem kér Esztergomból , miért ott él családjával?
Valami csak szólhat Esztergom mellett ha ott él nap mint nap és onnan jár be dolgozni Dorogra.
http://www.rtve.hu/components/com_k2/images/placeholder/user.png
2012. január 22. vasárnap, 12:37
beküldte Harmincaspár
Tittman úr mondja:
Dorog nem kér az Esztergomi járásból
(MTI) - A dorogi kistérség 15 települése 41 ezer lakos érdekeit
képviselve egyhangúlag elfogadta, hogy felterjesztési jogukkal élve
kérik a közigazgatási és igazságügyi minisztert: a település és
kistérsége egy járást alkosson, és Dorogot jelöljék ki járási székhellyé
- tájékoztatta a társulás elnöke, Dorog polgármestere csütörtökön az
MTI."
Tittmann úr nagyon feledékeny! amikor az mszp Mónikája kijelentette
maguknak, miután minden megyében FIDESZ győzelem született, hogy ne
féljetek a pénzt ezután is mi fogjuk osztani, emlékszik? Akkor
harácsolta össze Dorog Esztergom rovására ezeket a pénzeket, amikért
most fáj a foga Tittman úrnak.
Hát az a helyzet polgármester úr azóta volt egy választás ahol a
FIDESZ-KDNP 2/3 l győzött. Mi is tiszteletben tartottuk az akkori
választási ereedményt, most ugyan ezt kell tenni önöknek is. Ez a
demokrácia, nem pedig Brüsszelbe szaladgálni."