Nyolc között Dorog a kupában
A két csapat tavaly is találkozott a kupában, akkor 3-1-re a dorogiak nyertek. Az együttes múlt csütörtökön, hazai pályán folytatta jó szokását és legyőzte az NB I-es Debreceni Egyetem Atlétika Club együttesét, amely a teljes kerettel érkezett Dorogra. A mérkőzés első szettjében a debreceniek vezettek, 17-18 állást követően azonban sikerült átvennie az előnyt a dorogi játékosoknak, majd a hosszú játékrészt 27-25-re meg is nyerték. A második szettet viszont simán, 25-15-re hozta a házigazda együttes, amely a harmadik játékrészben folytatta a tendenciát és végül 25-22-re nyert. Ezzel 3-0-ra diadalmaskodott Dorog a nyolcaddöntőben, így a csapat bejutott a legjobb nyolc közé, melyben legközelebb a hosszú évek óta bajnok és kupagyőztes Kaposvár vár a játékosokra. „Az első szett kicsit enervált volt számunkra, de sikerült felpörögnünk és tartani a szintet és így bejutni a legjobb nyolc közé. A következő találkozónak nem mi vagyunk az esélyesei, de mindenféle feszültség nélkül játszhatunk majd ellenük, akkor is hazai pályán, de még az időpontot egyelőre nem tudjuk” – számolt be Baranyai Ákos szakosztályvezető, játékos.

Hátsó sor balról jobbra: Pintér Csaba, Horváth Csaba, Vörös Gábor, Szele Péter, Novák Tamás, Végh Gergő; első sor balról jobbra: Baranyai Ákos, Leiszt Máté, Tóth Tamás, Kislaki Viktor, Tóth Viktor
A bajnokságban emellett három győzelem és három vereséggel áll a tabella harmadik helyén az alakulat, miután az első meccsen győzött Gyenesdiás ellen, majd kikapott Kaposvártól, azt követően a Kiskunlacháza felett is sikert aratott a csapat, majd Győrben viszont ismét vereséget szenvedett. Ezt követően folytatva az egy sima egy fordított alapelvet, a Kunhegyest is legyőzték a dorogi röplabdások, majd múlt hétvégén kikaptak a pécsiektől. Baranyai Ákos szerint a bajnokság rendkívül izgalmasan zajlik, a csapatok ugyanis körbeverik egymást, így rendkívül szoros a tabella. Vasárnap már a második forduló mérkőzéseivel folytatódik a bajnokság, melyben ismét hazai pályán játszik a csapat Gyenesdiás ellen, majd jövő szombaton pedig Kaposvár érkezik. Február elején fejeződik be az alapszakasz, azt követően a rájátszással folytatják az alakulatok.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












