Nyolc éremmel rajtoltak a Tabak judosai

2011-09-20 10:32:00
Két aranyérmet, két ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek be a Tabak judo szakosztály versenyzői a közelmúltban. A tokodaltárói sportolók előbb a fővárosban egy nemzetközi versenyen, majd Várgesztesen egy ifjúsági kupán illetve az Oroszlányi Bányász Kupán küzdöttek.

A Tabak judo szakosztálya szeptember harmadikán Budapesten a Judo Szk. otthonában megrendezett nemzetközi versenyen kezdte meg az őszi szezont. A megmérettetésen 253 induló vett részt, köztük négy sportolóval a tokodaltáróiak. A Tabak versenyzői közül Sziklai Albert első helyet szerzett, Erdélyi Máté pedig ötödiket, de edzője, Sziklai Béla Ádám szerint eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta, Máténak ugyanis egy évvel idősebb ellenfelekkel kellett küzdenie. Mellettük Ghete Bence hetedik lett, míg Krizonics Ádám ezúttal kiesett. A tokodaltáróiaknak szeptember 9-én következett a második versenyünk, az oroszlányi rendezésű Ifjúsági Magyar Köztársaság Kupa melynek helyszíne a várgesztesi sportcsarnok volt. A 109 résztvevő között Sziklai Albert ezúttal is a döntőig menetelt, de végül a második helyet szerezte meg.

 

 

Ezt követően szeptember 10-én ugyancsak Várgesztes adott otthont az Oroszlányi Bányász Kupának, melyen összesen 146 judos indult. A Tabak sportolói közül Kara Angéla első helyen zárt, Oláh Ottó másodikon, míg a dobogó harmadik fokára állhatott Ghete Bence, Makkai Krisztián, Uracs Bertold és Uracs Roland. Mellettük Marton Ákos ötödik helyen végzett.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe