Nyolc érem a Kék Dunán
Major Gyulára emlékeztek a birkózók
Tizenegyedik alkalommal zajlott le a Pézsa Tibor sportcsarnokban két hete a Kék Duna Kupa, mely idén Major Gyula – az esztergomi birkózás meghatározó alakja, tavaly hunyt el – tiszteletére, első Major Gyula Emlékversenynek is neveztek a birkózók. A megmérettetés emellett egyben nemzetközi kadet kötöttfogású válogató és diák összecsapás is volt, és tizenkét ország – lengyel, román, finn klubcsapatok és horvát, cseh, szlovák, norvég, osztrák, szerb és ukrán válogatott birkózók, valamint a magyar mezőny színe-java – összesen 249 versenyzője vett rajta részt. A kadet korosztálynak a válogató eredménye az idén rendezendő kadet Európa-bajnokság és világbajnokság szempontjából sorsdöntő. Lévai Zoltán, főszervező szerint évről-évre egyre színvonalasabb a Kék Duna Kupa, és immár a rendezvény kivívta a hazai rendezésű utánpótlásversenyek legnívósabb rangját.

„Hatalmasat fejlődött a sportág, mivel néhány évvel ezelőtt szinte még gyerekek birkóztak az ifjúsági korosztályban, mostanra pedig ugyanolyan korú versenyzők kisfelnőttként harcolnak a helyezésekért. A szó szoros értelmében harcolnak, mert aki megtekintette a versenyt, az láthatta, hogy sokszor nagyokat megszégyenítő keménységgel mutatták meg tudásukat és küzdeni akarásukat” – részletezte Lévai Zoltán edző. A Dorogi Nehézatlétikai Club versenyzői öt aranyérmet, két ezüstérmet, egy bronzérmet és két ötödik helyet szereztek. A dobogó legfelső fokára állhatott Vitek Amadeusz, Putnoki Zsolt, Lévai Tamás, Lévai Zoltán és Torba Erik, másodikként zárt Vitek Dáriusz, valamint Flórián Kristóf, harmadik helyen végzett Papp Bertalan, míg ötödiken Grembsperger Bertalan és Kozák Kevin. A kiváló egyéni eredményeknek köszönhetően a Dorogi NC nyerte az összesített csapatversenyt az ukrán és a finn csapatot megelőzve a dobogón.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












