Nyerő párkányi kajakpáros

Kecskeméti Jutka és Varga Zsófi maratoni reménységek

2010-03-08 06:20:00
Kecskeméti Jutka tizenhét, Varga Zsófi tizenhat éves. Ha leülnek egymás mellé, az ember máris érzi, hogy kevés szóból is értik egymást, és ha beülnek a kajakba, nemzedéktársaik leshetik a hátukat.

Jutka hetedik, Zsófi ötödik éve evez a párkányi Duna Sportegyesület evezős klubjában Jozef Kužel irányításában. Mindkettőjük mozgékony, energikus alkat, a kitartás és a szorgalom egyiküknél sem hiányzik. Mielőtt kajakozni kezdtek, kipróbáltak más sportágakat is. Jutka kézilabdázott, karatézott, Zsófi atletizált, focizott, amit ma sem hagy ki, ha van rá alkalom. Jutka első sikerét tizenegy évesen egy bodaki emlékversenyen érte el, melyen bronzérmet szerzett, egy évvel később 2006-ban pedig korosztályának országos maratoni bajnoka lett. Zsófi versenyzői pályafutása első évében, 2007-ben a kajak négyesben már a dobogó harmadik fokára állhatott. Kezdő versenyzők számára nagy szó volt egy országos verseny dobogójára állni. Igyekezetük és kitartásuk a tavalyi évadban több érmet és bajnoki címet is hozott nekik, illetve klubjuknak. A pöstyéni evezős maratonról a kajak kettesek versenyéből szlovák bajnokokként tértek haza úgy, hogy öt percet vertek rá a mezőnyre a 14 kilométeres távon, mégpedig egy fából készült hajóban, míg a mezőny többi indulója az övékénél modernebb kajakokban evezett. A kajak kettesek 500 és 1000 méteres távján pedig egyaránt bronzérmesek lettek. Emellett Jutka a K4-esek futamából még egy aranyat szakított, a K1 maratoni számában egy ezüsttel is gyarapította érmeit, Zsófi pedig a bronzérmet hozta magával ugyanebből a futamból. Igazi erősségük tehát a maratoni táv, de a rövid távokon is legtöbbször döntősök voltak. Idén már a juniorok között folytatják. Ez komoly kihívás számukra, de – mint mondják – nem ijednek meg sem a maguk, sem az ellenfelek árnyékától és a juniorok versenyében sem szeretnének lemaradni az érmes helyekről. Jutka elsős gimnazista korában néhány hónapot a trencsényi sportgimnáziumban töltött, de a honvágya hazahozta őt. Nem vágyik máshová, ahogy Zsófi sem. Itthon is lehetünk jók – mondják egybehangzóan, bár tudják, hogy a nagyobb klubok jobban felszereltek, jobbak a feltételeik. Panasz azonban nem hagyná el az ajkukat, de persze tudnának örülni újabb és jobb hajóknak. Példaképük ki lehetne más, mint Janics Natasa és Kovács Kati. A jövőben Jutka egyetemi tanulmányai mellett sem szeretné elhagyni a versenyzést, Zsófi pedig hajlik rá, hogy akár sport szakirányú képzésen tanuljon tovább.

Himmler György
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások.

hozzászólások

  • György @ A kórházak áldozatkész hősei

    Csak gratulálni tudok a Vaszary Kolos Kórház dolgozóinak, akik az egyre nehezebb gazdasági k...

  • Rege @ A fesztiválnyár java még hátravan

    Csak a történeti hűség kedvéért kedves Ivett: július 10-én szombaton a zenei műsort nem ...

  • zahiros @ Együtt könnyebb

    nem változott semmi, de azt mondd meg, hol említik a cikkben azt, hogy MSZP? én nem védeni ak...

  • nyitottszem @ Sziklák a Duna túloldalán

    MTE Esztergomi Osztálya 2009-ben már tejesítette.

    http://burda20090509.mteegom.fotoalbum.hu/ o...

  • György @ Riadó! Hőség!!!

    Kell az éjszakai szellőztetés, csak szúnyogok ne lennének...

  • redjock @ Új lehetőségek kapujában Dorog

    "hiszen szüle­tése óta Dorogon él"

     

    már hogy élne Dorogon amikor Nyergesújfalun lakik

  • György @ Sziklák a Duna túloldalán

    Valóban jó ötlet, jó lenne kirándulni a Burda-hegységben, de hol lehet kapni odavaló túri...

  • woller @ Együtt könnyebb

    Nem én keverem ide.

    De talán szíveskedj visszaolvasni a "volt 8 évük" hozzászólásodat az...

  • zahiros @ Együtt könnyebb

    Miért kell ide keverned a politikát? Tök mindegy ki szervezte, jó program, jó kezdeményezé...

  • woller @ Együtt könnyebb

    A segítségre szoruló gyermekek és családok támogatása, programok szervezése, igazán pozi...

hét képe

Nincs kép

Legfrissebb számunk

hídlap letöltése
apróhirdetés
archívum

bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Időjárás

Impresszum