Nyerő párkányi kajakpáros
Kecskeméti Jutka és Varga Zsófi maratoni reménységek
Jutka hetedik, Zsófi ötödik éve evez a párkányi Duna Sportegyesület evezős klubjában Jozef Kužel irányításában. Mindkettőjük mozgékony, energikus alkat, a kitartás és a szorgalom egyiküknél sem hiányzik. Mielőtt kajakozni kezdtek, kipróbáltak más sportágakat is. Jutka kézilabdázott, karatézott, Zsófi atletizált, focizott, amit ma sem hagy ki, ha van rá alkalom. Jutka első sikerét tizenegy évesen egy bodaki emlékversenyen érte el, melyen bronzérmet szerzett, egy évvel később 2006-ban pedig korosztályának
országos maratoni bajnoka lett. Zsófi versenyzői pályafutása első évében, 2007-ben a kajak négyesben már a dobogó harmadik fokára állhatott. Kezdő versenyzők számára nagy szó volt egy országos verseny dobogójára állni. Igyekezetük és kitartásuk a tavalyi évadban több érmet és bajnoki címet is hozott nekik, illetve klubjuknak. A pöstyéni evezős maratonról a kajak kettesek versenyéből szlovák bajnokokként tértek haza úgy, hogy öt percet vertek rá a mezőnyre a 14 kilométeres távon, mégpedig egy fából készült hajóban, míg a mezőny többi indulója az övékénél modernebb kajakokban evezett. A kajak kettesek 500 és 1000 méteres távján pedig egyaránt bronzérmesek lettek. Emellett Jutka a K4-esek futamából még egy aranyat szakított, a K1 maratoni számában egy ezüsttel is gyarapította érmeit, Zsófi pedig a bronzérmet hozta magával ugyanebből a futamból. Igazi erősségük tehát a maratoni táv, de a rövid távokon is legtöbbször döntősök voltak. Idén már a juniorok között folytatják. Ez komoly kihívás számukra, de – mint mondják – nem ijednek meg sem a maguk, sem az ellenfelek árnyékától és a juniorok versenyében sem szeretnének lemaradni az érmes helyekről. Jutka elsős gimnazista korában néhány hónapot a trencsényi sportgimnáziumban töltött, de a honvágya hazahozta őt. Nem vágyik máshová, ahogy Zsófi sem. Itthon is lehetünk jók – mondják egybehangzóan, bár tudják, hogy a nagyobb klubok jobban felszereltek, jobbak a feltételeik. Panasz azonban nem hagyná el az ajkukat, de persze tudnának örülni újabb és jobb hajóknak. Példaképük ki lehetne más, mint Janics Natasa és Kovács Kati. A jövőben Jutka egyetemi tanulmányai mellett sem szeretné elhagyni a versenyzést, Zsófi pedig hajlik rá, hogy akár sport szakirányú képzésen tanuljon tovább.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











