Nyárbúcsúztatás Annavölgyön

Falunap és közbiztonsági délután a nyár utolsó hétvégéjén

2009-08-29 08:01:00
Idén nyolcadik alkalommal rendeznek falunapokat Annavölgyön, augusztus 28-a és 30-a között. A háromnapos rendezvény ideje alatt számos gyermek- és sportprogram, koncertek, színpadi bemutatók és utcabál szolgálnak a résztvevők kikapcsolódására. Ezeken kívül kísérő programkén a mini-kempingben állandó jelleggel használhatóak a strandröplabda-pálya, a szabadtéri sakk és a lengőteke pályák, valamint a helyszínen három napon át étel-ital sátor működik, sőt bográcsozási lehetőséget is biztosítanak a szervezők.

Az ünnepi programot a péntek délután öt órakor kezdődő Mese-sátor nyitotta, melyen a Pinocchió bábcsoport Piroska és a farkas, valamint más magyar népmesék előadását tekinthették meg a kilátogatók.

 

 

Szintén a fiatalabb korosztálynak kedvezve hat órától térzenéléssel vártak mindenkit a „S-iker” nevű tarjáni gyermekzenekarral. A nyolc órakor kezdődő fáklyás felvonulást megelőzően 19-órától a rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitója zajlott, Szent István és az új kenyér ünnepének jegyében. A fáklyás felvonulás egy közös tábortüzezéssel zárult, melyet a tíz órakor kezdődő nosztalgiadisco tett emlékezetessé Kuti László közreműködésével. A későn kelők nagy bánatára a mai napon reggel 7-kor hagyományos zenés ébresztővel köszöntötték a napot a „S-iker” gyermekzenekar közreműködésével. A délután során, déltől egészen este hétig különféle bemutatókat tekinthetnek meg a résztvevők, a helyi intézmények, egyesületek és a kertbarátok-borbarátnők közreműködésével.

 

 

Emellett lovagoltatás, íjászat, jurtasátrak, főzőverseny, bográcsos-kemencés finomságok, szabadtéri sakk, lengőteke, strandröplabda, könyvárusítás és egészségsátor szolgálják a kikapcsolódást.

 

 

Délután öt órától a Csőszi Történelmi Haditorna és Hagyományőrző Egyesület bemutatóján izgulhatnak a jelenlévők, majd az ezt követő popzenei összeállításon dúdolhatják az ismert dallamokat. A kora esti órák ismét a gyermekzsivaj jegyében telnek, fél héttől az annavölgyi óvodások műsora, majd a helyi gyermekek tánca, ezt követően pedig a tokodi „Pá-di-di” amatőr tánccsoport előadása lesz látható a színpadon. Fél kilenctől a Groovehouse zenekar koncertjét követően a Tranzit együttes utcabálján rophatják a táncosabb kedvűek, akik megválasztják a „Bál szépét” is, majd a nap zárásaként értékes tombolanyeremények is gazdára találnak. A vasárnapi programok a főtéren tartott aszfaltrajzversennyel kezdődnek, majd délután 3-tól ifjúsági- és felnőtt bajnoki futballmérkőzésen szurkolhatnak az érdeklődők csapataiknak. Szintén a főtér szolgál helyszínéül a négy órakor kezdődő kutyás bemutatónak, majd a (H)-ős Magyarok Alapítvány, és a „Sikk Transit” rockzenei bemutatójának. Az esti fellépők sorát Maksa Zoltán humorista nyitja, őt követi Németh Gábor lovas műsora, majd Pintér Tibor színművész előadása. Fél nyolctól egy látványos hastáncbemutatót élvezhet a közönség, majd még mindig a hasaknál maradva nyolctól férfi „sör has” szépségversenyen méretettnek meg a „legszebb” felsőtestek. A kilenckor kezdődő tűzijáték előtt Kálmán Loretta dalait hallgathatják a jelenlévők, majd a rendezvény zárásaként a nyárbúcsúztató utcabálon táncolhat mindenki egy nagyot a nyár utolsó hétvégéjén.

 

Bozori Ivett
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe