Nyaralás: csak a hazai?
Merre nyaral a magyar, avagy válság szülte utazási trendek
Ha nyár, akkor Balaton?
A hazai üdülőhelyek többsége már felkészült a nyári szezonra, így már csak jó időnek kéne huzamosabb ideig a térségben maradni ahhoz, hogy minden adott legyen egy kellemes nyaraláshoz. Utazási kedvben sincs hiány, hiszen a Magyar Turizmus Zrt. felmérése szerint 2010-ben a magyar lakosság több mint negyvenhat százaléka tervez két- három napos, vagy akár egyhetes üdülést is az idei nyáron. Az úti célok tekintetében is történt némi változás az elmúlt években, hiszen az utazni készülők hetvenhárom százaléka a külföldi nyaralásokkal szemben inkább a belföldi úti célokat részesíti előnyben. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a legnépszerűbb nyaralóhelyek listáját hazánkban a Balaton vezeti, ám egyre kedveltebb a Dél- Alföld vidéke, az észak-magyarországi régió és a Dunántúl is feljövőben van. Nem hiába vezeti a legkedveltebb hazai úti célok listáját a magyar tenger, hiszen míg néhány évvel ezelőtt a turisták még arra panaszkodtak, hogy a Balaton aránytalanul drága, addig mostanra realizálódni látszik a helyzet, és a helyükre kerültek az ár- érték arányok. Emellett a nagy tó melletti üdülésre ösztönöz a part menti települések színes és változatos, egész nyarat lefedő programkínálata, valamint a szállások ugyancsak változatos képe. Valóban rendkívül széles a kínálat ezen a területen is, hiszen a néhány ezer forintos kempingektől elkezdve, a magánszállásokon keresztül a több tízezer forintra rúgó szállodai szobákig rengetegféle lehetőség közül választhatunk igényeinknek és persze pénztárcánk vastagságának megfelelően.

Fejlődő turisztikai régiók
A belföldi utak népszerűségét mutatja, hogy a Balaton mellett egyre kedveltebbek az egyéb hazai turisztikai célpontok, így a Dél-Alföld, a Közép-Duna vidéke, és a Dunántúl egész területe is, beleértve Esztergomot és a közép-dunántúli térséget is. Nem hiába kerül egyre előrébb a ranglistán térségünk, hiszen a Dunakanyar szépségei mellett számtalan program várja az ideérkezőket, köztük az Esztergomi Nyár 2010 programsorozat, valamint a méltán népszerű Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok színes kavalkádja, mely rendezvények évről évre turisták ezreit vonzzák a régióba. A felzárkózóban lévő térségekbe a turisták leggyakrabban egy- két napos kiruccanásokat szerveznek, ám egyre gyakoribb a négy – hét éjszakás ott tartózkodás is, ami nagyban hozzájárul a belföldi turizmus fejlődéséhez. Hasonlóan látja a helyzetet Zoltai Dániel, az esztergomi Gran Tours utazási iroda ügyvezetője is, aki úgy véli, hogy a nemzetközi trendek Esztergomban is kimutathatóak lesznek. „Az utóbbi időszakban a belföldi turizmus erősödése tapasztalható, ami leginkább a hétvégi utazások számának növekedésén érezhető. Esztergomban is egyre inkább beérnek azok az idegenforgalmi törekvések, fejlesztések, amelyek a mostani, átmeneti idegenforgalmi állapotot jellemzik a városban, gondolok itt a nyári fesztiválokra, a fürdőre vagy akár a kiállításokra, amik egyre nagyobb belföldi tömegeket mozgatnak meg.” – vázolta a helyzetet az ügyvezető. A külföldről való beutaztatással kapcsolatban a szakember elmondta, hogy a következő időszakban kisebb mértékű visszaesésre számítanak ezen a területen.

Ha külföld, akkor tengerpart
Annak ellenére, hogy egyre többen döntenek a hazai üdülőhelyek felfedezése mellett az utazni vágyok közel fele valamilyen tengerpart mellé vágyik nyári szabadsága alatt. A legtöbben a hosszú évek óta listavezető Horvátországot célozzák meg egy, vagy akár kéthetes üdülés céljából. Az árban és színvonalban is megfelelő kínálattal rendelkező horvát üdülőparadicsomokat évente több mint száztízezer magyar választja, míg a görög, valamint az olasz partok kicsit lemaradva mindössze ötven- ötvenezer magyar nyaralót vonzanak. Az utóbbi két-három évben komoly erősödést mutatnak és egyre kedveltebbek a Fekete-tenger partján fekvő bolgár üdülővárosok is, melyek kedvező áraikkal és az ehhez kapcsolódó színvonalas szolgáltatásaikkal turisták ezreit csábítják a magyar nyaralók köréből is. Míg a szomszédos horvátoknál az apartmanos üdülési forma a legkeresettebb, addig az újonnan megélénkülő bolgár tengerparton színvonalas szállodákból épült üdülővárosokat alakítottak a turisták legnagyobb megelégedésére. Árak tekintetében természetesen itt is nagy különbségekkel találhatjuk szembe magunkat, ám a bulgáriai nyaralások mellett szól, hogy itt egy átlagos külföldi üdülés áráért (körülbelül százezer forint) egy hetet tölthetünk el egy kellemes tengerparti szállodákban all inclusive ellátással kiegészítve.

2010 a Fesztiválok Éve
2010 a Fesztiválok Éve is egyben Magyarországon, a turisztikai szolgáltatók és programgazdák már tavaly elkezdték a felkészülést a minél színesebb és színvonalasabb programok megszervezésére. A hosszas munkának meg lett az eredménye, hiszen az érdeklődők számtalan, kulturális, gasztronómiai, könnyű- és komolyzenei, népművészeti,
folklór, és multikulturális fesztivál közül választhatnak ez év első napjától kezdve egészen a 2010-es esztendő utolsó pillanatáig. Nem kell azonban messzire utazniuk a fesztiválozni vágyó környékbelieknek, hiszen az Esztergomi Nyár 2010 rendezvénysorozat keretében az érdeklődők részt vehetnek a már hagyományosnak számító Regulus Bor- és Népművészeti Fesztiválon, a „Hat Nemzetiség Fesztiválján", valamint a Szent István-ünnepen is. Ezenfelül pedig, számos könnyű- és komolyzenei koncertet, színházi előadást is megtekinthetnek az Esztergomba érkező turisták és a helyiek egyaránt.
Hozzászólások
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











