Nők hava jő az Olvasókörben
Ismerve az olvasókör szellemi fölényét, harsány és kedves márciusi programjaik ajánlóját ezúttal azzal az idézettel kell kezdenünk, melyet ők maguk illesztettek a műsorfüzetükbe, egyenesen Móra Ferenc tollából: „...az Isten úgy teremtette az asszonyi nemet, hogy legyenek ilyen különbségei. Alighanem úgy volt az, hogy kevésnek találta azt az egy emberbordát ősanyánkhoz, és más teremtett állatokból is csipegetett hozzá egy kicsit. A tyúkból okvetlen, mert a sok kárálást bizonyosan attól örökölte meg, a veszekedhetnékséget a bibictől és hogy tovább ne firtassuk a dolgot, a megfoghatatlanságot a szitakötőtől”.
Természetesen március 8-án indul a „Nők hava” című, s „Kik vagytok ti nők?” alcímet viselő eseménysorozat a Szentgyörgmezői Olvasókörben. A nőnapi start 18 órakor lesz, ekkor Keresztes Nagy Árpád: „A nők tisztelete a magyar néphagyományban, balladákon, népdalokon keresztül” című előadását hallhatja a nagyérdemű. 12-én, szombaton délután 5 órától magyarbődi karikázó és gömöri lánytáncok látványában gyönyörködhetünk a táncházban, de természetesen a részvétel lesz itt is a lényeg. Fontos, hogy erre a programra a gyengébbik nem számára a belépés ingyenes. 18-án, pénteken 18 órai kezdettel Hollós János kommunikációs szakember a jó párkapcsolat titkairól lebbenti fel a fátylat a nagyérdemű előtt. A folytatás 19-én lesz, amikor is délelőtt 10 órától „A nőiesség jelképe” címmel a tulipánkészítés fortélyaival ismerteti meg az érdeklődőket Pelczer Ágnes. A work shopon gyerekek is részt vehetnek, az anyagköltség kétszáz forint lesz. 23-án, szerdán este 6-tól a Féja Géza Közösségi Ház adja a nők haváról szóló program filmes részét, hiszen ekkor a filmklub keretében Deák Krisztina rendező Jadviga párnája című alkotását nézhetik meg a mozirajongók. A Nők hava programsor március 30-án ér véget, ekkor a fináléban, 17 órai kezdettel az olvasókör vendége Beer Miklós váci püspök lesz, aki az est témájáról beszél, mely „A magyar női szentek” címet viseli. Az Esztergomban is népszerű és közismert püspökkel Fehérvári Lajos, szentgyörgymezői plébános beszélget. A nemes társalgást Vereckei Beáta és Vereckei Attila zenés előadásai ékesítik majd. Az előadásokra a belépés ingyenes lesz.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












