Nincs új a nap alatt…
Naptejet választ a fogyasztó
Védd magad!
A napvédő készítmények olyan olaj, tej, zselé vagy krém állagú kozmetikai termékek, amelyek a napfény emberi bőrre ártalmas sugarait elnyelik, szétszórják vagy visszaverik, ezáltal védik a bőrt a sugarak káros hatásaitól. A napfény okozta bőrgyulladásért, vagyis a „leégésért" és az ebből fakadó bőrpirosodásért főként az UVB-sugarak felelősek, de a bőrrák kockázatának szempontjából is elsősorban ezek a sugarak jöhetnek számításba. A bőr közvetlen barnulását az UVA-sugarak eredményezik, melyek kockázata a bőrrák kialakulásában szintén nem elhanyagolható. Kisebb mértékű bőrpírt vagy bőrgyulladást okozhatnak, ezenkívül jelentős szerepük van a bőr korai öregedésének előidézésében. Ahhoz, hogy egy fényvédő termék alkalmas legyen a napsugárzás okozta ártalmak megelőzésére, mind az UVB, mind pedig az UVA-sugarak ellen hatékony védelmet kell biztosítania. Tökéletes, százszázalékos védelmet nyújtó fényvédő készítmény nem létezik. A gyulladást és a közvetlen barnulást okozó sugarak spektruma ugyanis részben átfedi egymást, ezért minden káros hatású sugárzást egyetlen napozókészítmény sem képes kiszűrni.

„Faktoring"
A napozószerek fényvédő hatását a termék címkéjén feltüntetett faktorszám jelöli, de hogy ez pontosan mit jelent, az kevésbé közismert. E faktorszám egy viszonyszám, ami azt mutatja, hogy a napozószer használatával mennyivel hosszabb időt tölthetünk a napon leégés nélkül, mint napozószer használata nélkül. Ha például a bőrünk tíz percet képes védelem nélkül elviselni a napot anélkül, hogy kipirosodna, akkor egy 12-es faktorszámú fényvédővel ez az idő tizenkétszer tíz percre, vagyis két órára növelhető. A kereskedelmi forgalomban kapható fényvédő készítmények faktorszáma leggyakrabban 4 és 30 között van, de az utóbbi években egyre elterjedtebbek a magasabb, akár 60-as faktorszámú napozószerek is.
Jó ha tudjuk, hogy a faktorszám csak a bőrgyulladást okozó UVB-sugarak elleni hatásra vonatkozik, az UVA-sugarakkal szembeni védelemről nem ad tájékoztatást. A termékcímkén a napvédő faktorszám mellett javasolt feltüntetni a fényvédő hatékonyságát jelző „alacsony", „közepes", „erős" és „rendkívül erős" kategória megnevezéseket. Ennek az a célja, hogy a termékek a kevésbé hozzáértő, a faktorszámok sokaságában eligazodni nem tudó vásárlók számára is könnyebben összehasonlíthatók és kiválaszthatók legyenek.
Az ajánlás szerint a fényvédő készítmények címkéjén fel kell hívni a figyelmet a napozás okozta veszélyekre és figyelmeztető feliratokkal, képi vagy más megjelenítéssel tájékoztatni kell a fogyasztókat a túlzott napozás kockázatairól.

Ne sajnáljuk!
Az adott faktorszámú napvédő készítmény hatékonysága és a termék helyes használata között szoros összefüggés van, vagyis a védelmünk akkor lesz megfelelő, ha bizonyos szabályokat betartva kenjük magunkra és gyermekeinkre. A faktor adott védelmi szintjének biztosítása szempontjából nem elhanyagolható az egyszeri alkalommal a bőrre felvitt termék mennyisége, továbbá az sem, hogy a felhasznált napozószer milyen egyenletesen kerül a bőrre. Egy átlagos felnőtt teste esetében egy-egy alkalommal hat teáskanálnyi naptejet ajánlott használni, ami körülbelül 36 grammnak felel meg. Kevesebb mennyiségű fényvédő használata esetén a védőhatás akár két-háromszor kisebbre is csökkenhet. A naptejek és krémek vastagabb réteget képeznek a bőrön és nehezebb őket egyenletesen eloszlatni, az olajok vékonyan kenhetők és jobban szétoszlathatók, ezért gyerekek számára előnyösebbek.
A megfelelő hatékonyság biztosítása érdekében célszerű rendszeresen ismételni a fényvédő készítmény alkalmazását, különösen izzadás, fürdőzés vagy törülközés után, még akkor is, ha nagy faktorszámú, vagy vízállónak nevezett készítményről van szó.
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











