Nemzetközi Dunaklaszterben a Duna Múzeum
Méhes Márton szerint a Collegium Hungaricum rendkívül jó évre tekint vissza, így ennek szellemében folytatja a Dunához kapcsolódó programok sorát a bécsi magyar kulturális intézet idén is. Az igazgató bízik benne, hogy 2012-ben is hasonló sikereket érhet el a kollégium, melyek idei első programja természetesen ismét a Dunához kötődik. Január 23-án Dunai üzenetek címmel élő internetes körkapcsolást rendez az intézet várhatóan német, osztrák, magyar, szerb, román, bolgár és ukrán iskolások részvételével. Ezt követően tavasszal egy kulturális workshoppal folytatódnak a dunai programok, köztük a bécsi Collegium Hungaricum saját kezdeményezése, a Dunai Kulturális Klaszter is. Ennek a projektnek a célja, amely jelenleg még előkészítés alatt áll, hogy jobban összekösse a Duna menti régió kulturális szereplőit, akik
hatékonyabban be tudják mutatni törekvéseiket, programjaikat és a különböző pályázati lehetőségeket. A program alapja, mint Méhes Márton kifejtette, egy internetportál lesz, amely várhatóan a következő hónapokban készül el. Az oldalhoz való csatlakozását eddig mintegy ötvenen jelezték, többek között az esztergomi Duna Múzeum is, de mellette a bécsi Duna-térség és Közép-Európa Intézet (IDM), a Dunai Országok Munkaközössége (ARGE Donauländer) és az ulmi Európai Duna-Akadémia. Sőt támogatásáról biztosította a projektet a szerb kulturális tárca, az osztrák külügyminisztérium és a németországi Baden-Württemberg tartomány is.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












