Nemes fejek háza – A Borz ház

Esztergom felfedezése, avagy a hely története

2009-01-01 10:51:00
Esztergom számos épülete mellett megyünk el nap, mint nap úgy, hogy vajmi keveset tudunk annak valódi eredetéről, történetéről. Szerkesztőségünk helyiségének ablakai – a Deák Ferenc utca 4 .szám alatt lévő helyen – éppen egy ilyen épületre néznek, így ezúttal a Széchényi térba torkolló utca ezen ékkövéről regélünk.

A Deák Ferenc utca 7. szám alatt egy patinás, több szempontból is különleges építésű, és egyedi díszítésű házat találhatunk. Az építmény szakszerű leírását és történetét Prokoppné Stengl Marianna Műemléki séta című könyvében olvashatjuk. Az egyszintes, romantikus stílusban épített ház 1860-ban készült el, az első tulajdonosa Etter Lőrinc serfőző volt. A mesterember 1837-ben jött a németországi Thalhausenből, hogy a nemes italt a magyar sörisszáknak is elkészítse. Lőrinc, apja halála után 1849-ben kapta meg a polgárjogot Esztergomban, majd 12 év múltán megengedhette magának, hogy az addig összegyűjtött pénzből házat építtessen magának. A tervezéssel Prokopp János, neves pest-budai építészt bízta meg, akinek azt is meghagyta, hogy az építményt szobrászati dísszel tervezze meg.

Ennek a kívánalomnak Prokopp ízléssel tett eleget, a ház elsőszámú ékeinek és egyben jellegzetességének számító, a homlokzaton található négy szoborportrét Marschalkó Jánossal készítteti el. Erről a momentumról egy korabeli írás is tanúskodik, ugyanis fennmaradt a megrendelő és a tervező közötti levelezés, melyek egyikében Etter Lőrinc háláját fejezi ki Prokopp Jánosnak, hogy az igényességgel és gondossággal elvégzett munkáért. E levélben külön kitér annak írója Marschalkóra. A szobrász korának felkapott alkotója volt, leghíresebb munkái között említhetjük a budapesti Lánchíd négy oroszlánját, a Vígadó párkányzatának, a magyar történelem nagyjait ábrázoló, úgynevezett ideálportréit és a Magyar Tudományos Akadémia dekoratív szobordíszeit. A ház történetének fontos fejezete volt az az időszak, amikor 1872-ben Etter Lőrinc gyermekei Pestre költöztek, ahol nevüket Esztergomi-ra magyarosították. Az idősödő mester ez évben döntött úgy, hogy a családi kihasználtság hiányában a szép ház nagy részét bérbe adja a járásbíróságnak. Ő maga, feleségével, Muzsik Franciskával az udvari részbe költözött. A serfőző mester 1891-ben bekövetkezett halála után az épületet Niedermann Pál ügyvéd vette meg a bíróság bérletével együtt. Ez az ügyletmenet 1898-ban megismétlődött, ekkor egy Horn Mór nevű illetőjé lett a ház. A bíróság 1910-ben költözött el innen, ezt követően árverezték el az ingatlant, melynek folytán egy másik Niedermann, ekkor Imre lett az épület tulajdonosa. A ház ma is ismert neve „Borz”, ez 1920-ban tapadt az épülethez, ekkor vásárolta meg azt ugyanis a Borz család. Az épület, teljes szépségében megőrizve tervezője által rátestált patinás külsejét ma lakóépület és a Borz Kft. székhelye.

 

 

A négy nemes fej, négy különböző karaktert mutat. Balról elsőként Garibaldi, olasz forradalmár vezér egyik hazai, esetleg esztergomi harcosát láthatjuk. Őt követi sorrendben Bercsényi Miklós gróf, a Rákóczi szabadságharc ezredesének, hadbiztosának portréja. A vitéz hadvezér mellett Széchenyi István arcszobra következik, majd végül egy kurucsüveges szabadságharcost mintázó alkotás zárja a sort. A XIX. század második felében kiteljesedő romantika nagymesterének számító alkotó, Marschalkó János, az esztergomiak nagy büszkeségére az ősi fővárosban is itt hagyta keze nyomát.

Pöltl Zoltán
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe