Nem bírt egymással a Franka és a Dobó
Két győztes egy tornán
2010-03-08 06:21:00
Érdekes, sőt páratlan végeredmény született az Esztergom Város Diáksportjáért Egyesület rendezésében zajló negyedik korcsoportos fiú diák kosárlabda körzeti döntőben, hiszen a Dobó Katalin Gimnázium tornacsarnokában két végső győztest is hirdettek.
Még február közepén játszották le a csapatok a tornát, melyet körmérkőzéses rendszerben bonyolítottak le a résztvevők. A torna döntőmeccsén a Franka és a Dobó csapott össze, a fordulatos és izgalmas találkozón a rendes játékidőben nem született döntés, így a szabályok értelmében ötperces hosszabbítás következett. Világszinten is ritkaság, de négy hosszabbítás sem hozott eredményt, az alakulatok ugyanis mindig döntetlenre álltak. A csapatok fej fej mellett haladtak, nem tudták döntésre vinni a mérkőzést, hol az egyik, hol a másik húzott el egy-egy kosárral, de a lefújás pillanatában mindig egál volt az eredmény. Így végül egy igazán sportszerű megoldás született, mindkét csapat első helyezést ért el, és ezért mindkét együttes részt vehet a megyei döntőben. A két győztes csapat névsora: Dobó: Djuroska András, Hajba Ákos, Kormos Máté, Fiala Máté, Patócs Márton, Szurdi Bence, Mébold Bence, Gerendás Csaba, Rábl Dániel, Lencsés Barnabás, Kőszegi Richárd, Dinnyés Dániel, edző: Szekeres János. Franka: Ágoston Máté, Antal Ádám, Czifra Ábel, Fehér Ágoston, Juhász Attila, Kelemen Márton, Orbán Ede, Petrezselyem Barna, Radványi Antal, Szabó Barnabás, Szendrei Péter, edző: Szánthó Gellért.
lvp
hozzászólások
Csak gratulálni tudok a Vaszary Kolos Kórház dolgozóinak, akik az egyre nehezebb gazdasági k...
Csak a történeti hűség kedvéért kedves Ivett: július 10-én szombaton a zenei műsort nem ...
nem változott semmi, de azt mondd meg, hol említik a cikkben azt, hogy MSZP? én nem védeni ak...
MTE Esztergomi Osztálya 2009-ben már tejesítette.
http://burda20090509.mteegom.fotoalbum.hu/ o...
Kell az éjszakai szellőztetés, csak szúnyogok ne lennének...
"hiszen születése óta Dorogon él"
már hogy élne Dorogon amikor Nyergesújfalun lakik
Valóban jó ötlet, jó lenne kirándulni a Burda-hegységben, de hol lehet kapni odavaló túri...
Nem én keverem ide.
De talán szíveskedj visszaolvasni a "volt 8 évük" hozzászólásodat az...
Miért kell ide keverned a politikát? Tök mindegy ki szervezte, jó program, jó kezdeményezé...
A segítségre szoruló gyermekek és családok támogatása, programok szervezése, igazán pozi...