Nehezen jön az EKE-győzelem
A múlt pénteki meccsen rengeteg pont született, köszönhetően annak, hogy a Palota egy kifejezetten fiatal, ügyesen, hajtósan játszó csapat, valamint hogy az EKE játékosai közül rendkívül jól ment Tuschinger Péternek és Rózsa Ádámnak a játék, rendre betaláltak. Torma Szabolcs, aki a bajnokságban az összes csapatot nézve eddig a legjobb pontátlaggal rendelkezik, ezúttal hiányzott a meccsről, Danóczy Richárd csapatvezető szerint hiányzott is a játéka. A szezonban, a korábbi évekhez képest, most egy-egy fordulóban a tíz-tizenegyes keretből nyolc-kilenc játékos is pályára lép, így ebből a szempontból jobb az esztergomi csapat lehetősége, rendkívül szoros meccseken azonban egy-két ponttal veszít az együttes.

Ennek, a csapatvezető véleménye szerint, egyértelműen az edzéshiány az oka, amatőr csapat lévén ugyanis a munka, család, vagy éppen betegség miatt nem mindig és mindenki tud részt venni az edzéseken. Ezzel együtt a szezonban igazán egyik ellenfelétől sem kapott ki nagyon az EKE. „A cél természetesen, hogy az eddigi két nyert meccs mellé, további győzelmeket húzzunk be, de egyelőre próbáljuk letisztázni az edzéseket, mert csak akkor van esélyünk nyerni. Vagy pedig elfogadjuk, hogy játszunk, jól érezzük magunkat, és ha jól jön ki a lépés, akkor nyerünk. Nyilván szeretnénk is minél többször győzni” – tette hozzá Danóczy Richárd. Ma, szombaton a Treff 07 SE csapata vár a tizenharmadik helyen álló esztergomiakra idegenben, a fővárosban.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












