Nehezen indul az EKE

Új szabályokkal, több játékossal kezdte a bajnokságot a csapat

2010-10-30 08:28:00
Nyeretlenül állnak egyelőre az Esztergomi KE kosarasai az NB II-es bajnokság közép-magyarországi A csoportjában három forduló után. A fiúk bővebb kerettel vágtak neki az új évadnak, melyben a világszerte egységesített vonalfelfestéseket még meg kell szoknia a játékosoknak.

A fiúk a TFSE csapatával kezdték az őszi szezont, a nyitófordulóban 74-54-re kikapott az EKE. Ezt követően a listavezető Közgáz várt a játékosokra, akiknek szintén 54 pontot tudtak dobni az esztergomiak, ám 89-et kaptak. A harmadik fordulóban pedig a Treff 07 SE győzte le az EKE játékosait 80-64-re. „Eddig háromból három vereségünk van, ami azon múlott, hogy az első két fordulóban rendkívül erős csapatok ellen, idegenben játszottunk, a Treff alakulatot pedig eddig rendszerint vertük, de sokat erősödtek az átigazolási időszakban” – fejtette ki Danóczy Richárd. Az EKE csapatvezetője hozzátette, hogy a TF ellen három negyeden keresztül jól tartotta magát az EKE, de az utolsó menetre elfáradt a csapat, elfogyott a játékosok lendülete. A listavezető Közgáz egy rendkívül erős ellenfél volt, de még így is többször kiegyenlített játék folyt a pályán.

Az EKE kerete a bajnoki rajt előtt némileg bővült, egykori esztergomi játékosok csatlakoztak az együtteshez. A csapatvezető szerint a védekezés jól működik, de a támadásaink, mint fogalmazott, kicsit esetlegesek, ezért abban még össze kell szokni. Ebben segíthetnek az új vonalfelfestések is, amiket a mostani bajnokságtól kezdve világszerte egységesítették a szövetségek. Így változott a hárompontos vonal, amely fél méterrel kijjebbre került, a trapéz alakú felfestés is szélesedett a büntetővonalnál, az alapvonalnál pedig kicsit keskenyebb lett, így téglalap alakú. Emellett a gyűrű alatt van egy félkör, amiben nem tartózkodhat játékos, ezáltal ott nem lehetséges a belemenés. „Közeledett a felfestés az amerikaihoz. Az újítások a helyezkedésben sokat számítanak, hozzá kell ugyan még szokni. Attól, hogy változott egyelőre még nem találjuk a helyünket a pályán, de annyiban jó lehet, hogy mivel mi távolról jól dobunk, és ha ezt ki tudjuk használni, akkor széthúzhatjuk az ellenfél védekezését, így több helyünk lesz a palánk alatt is. A legnagyobb hibánk, hogy sokszor nem tudjuk széthúzni az ellenfél védekezését, de ez talán rá is kényszerít majd erre, ennek köszönhetően pedig javulhat a támadójátékunk” – részletezte Danóczy Richárd. A csapat múlt péntektől már a Dobó tornacsarnokában is az új felfestéssel edzhet és játszhat. Legközelebb hazai pályán, vasárnap 19 órakor a BLF Palotát szeretnék legyőzni az EKE játékosai.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe