Négy év mérlege
A régió országgyűlési képviselőinek parlamenti megnyilvánulásai
Nem könnyű értékelni egy-egy parlamenti képviselő négyévnyi munkáját és végső soron ez nem is a mi, hanem a választópolgárok dolga, akik minden bizonnyal meg is teszik majd ezt április 11-én. Ugyanakkor azt a legtöbben elvárjuk, hogy a rá adott szavazatok által mandátumhoz juttatott honatya lehetőség szerint képviselje az érdekeinket, lobbizzon egy-egy fejlesztésért, lehetőségért, legyen az akár a közlekedés fejlesztése, vagy egy kórház megmentése. A választói elvárások azonban – úgy tűnik – nem mindenki számára egyértelműek, sőt, esetenként a pártfegyelem és politikai érdekek mögött sokadrendűek. Nézzük hát, hogy választott képviselőink milyen dokumentált tevékenységgel képviselték az itt élők érdekeit.

Nyolc év, negyven perc
A sorrend akár megfordítható is lenne, de talán érdemes az országgyűlésben közülük legtöbb tapasztalatot szerző, két cikluson át MSZP-s politikusként tevékenykedő, az idei megmérettetésektől visszalépő Tittmann Jánossal kezdeni. A dorogi polgármesterként mindezek mellett pedig pszichiáterként dolgozó orvos-politikus viszonylag csendesen töltötte az elmúlt nyolc esztendőt a parlament internetes oldalán dokumentált, benyújtott indítványokat és felszólalásokat tekintve. Két ciklus alatt, nyolc év során nem egészen negyven percet szánt arra, hogy az Országgyűlésben kifejtse véleményét, mindezt hét felszólalásában téve meg. Közülük különösen figyelmet érdemel a 2003. május 13-i megszólalása: „Az önkormányzatoknak olyan törvényre van szükségük, mely biztosítja számukra, a közszolgáltatásért felelősséget vállalók számára, hogy a társadalmi ellenőrzés mellett zajlik még az egészségügyben alvállalkozóként megjelenőkkel való szerződéskötés is, mert a lakosságnak és az őket képviselő önkormányzatnak arra van szüksége, hogy a szakrendelő és a kórház egy egységes szervezetként működjön, ahol az egészségügyi szolgáltatás minőségéért, a beteggel kapcsolatos felelősségért egységesen felel valaki. A beteget nem vezethetjük az egyéni és társas vállalkozók dzsungelébe, mert az önkormányzatok egészségügyi ellátási felelősségüknek megfelelően nem tűrhetik, hogy az egészségügy rendszere szétszakadjon menő, közönségdíjas sztárrendelők, és bár sokszor népegészségügyi szempontok szerint fontosabb, de kevésbé jövedelmező kényszerrendelők táborára. A „Magyar egészségügy: betegek vagy a profit védelme?” című politikai vita során elhangzott hozzászólásában Tittmann János utal az esztergomi kórházra is („Térségünk két
városának működtetése visszavette a megyétől a tulajdonukban lévő kórházakat”), arra a kórházra, amelyet azután később, amikor a kiemelt súlyponti kórházak kérdése került napirendre, már nem tartott érdemesnek arra, hogy kiálljon mellette. Tette úgy, hogy mindeközben országszerte lobbiztak a kormánypárti politikusok saját térségük kórházáért. A Vaszary Kolos Kórháznak nem volt ilyen szerencséje, így az esztergomi önkormányzat próbálja sokszor erőn felül finanszírozni azt az intézményt az esztergomi adófizetők pénzéből, amelynek betegei több mint ötven százaléka a környékbeli településekről, többek között Dorogról érkezik ide. Tittmann János neve mellett a parlamenti naplóban hiába keresünk olyan megszólalást, vagy indítványt, ami a térségre vonatkozna: nyolc év alatt ilyenre nem került sor, így az autós portálokon Toyota MR2 cabriójának köszönhetően rendszerint az egyik legjobb ízlésűnek választott politikus hiánya az új Országgyűlésben várhatóan nem tűnik fel a régió választópolgárainak.
Lendület? Szakértelem?
A mostani kampányban Tittmann János inkább patronáltja, az országgyűlésben éppen első ciklusát letöltő Winkfein Csaba támogatójaként tűnhet fel, aki az MSZP színeiben vágyik arra, hogy az új Országgyűlésben is visszaülhessen hétfőn otthagyott helyére. Hogy ehhez az elmúlt négy évben nyújtott teljesítménye elegendő lesz-e, az a választókon múlik. Az elsősorban ifjúságügyi és drogprevenciós témákban aktív MSZP-s politikus ugyanis annak ellenére sem exponálta túlságosan magát a térség ügyeiben, hogy nem csak az
Országgyűlésben, hanem az esztergomi önkormányzatban is képviselő. Az elmúlt négy évben 56 felszólalása mellett 21 önálló indítványt jegyző politikus egyetlen, a térség számára hasznot hozó, az itt élőket közvetlenül segítő indítványt sem jegyez, ha csak az esztergomi képviselő-testületre tartozó témákban tett felszólalásait és indítványait (Csomor-ügy, Szent István Gimnázium) nem tekintjük annak. A tisztelet, szakértelem, lendület szavakkal kampányoló, újrázásra hajtó szocialista jelölt valószínűleg nem véletlenül nem íratta zászlajára a „következetesség” szót. Mint korábban megírtuk, a 2010-es költségvetéshez Meggyes Tamás által önállóan benyújtott módosításokra – meglepetésre – Winkfein Csaba igennel szavazott – egyedüli szocialistaként. Winkfein akkor lapunk megkeresésére a voksokat azzal indokolta, hogy „az esztergomi fejlesztések támogatását fontosnak tartja”. Arra a kérdésünkre, hogy két éve, a 2008-as költségvetéshez (szintén Meggyes Tamás által) benyújtott, a 10-es út fejlesztésére vonatkozó, indoklásában az ideivel szinte szó szerint egyező módosító indítvány esetében miért szavazott nemmel, Winkfein Csaba úgy fogalmazott: „A 10-es út fejlesztését mindig is fontosnak tartottam, és a jövőben is annak tartom”.
Cserbenhagyva: kórház, vasút
A kormányzó szocialistákkal szemben sokkal kisebb mozgásteret kapó fideszes képviselő, a következő ciklusra is jelölt Meggyes Tamás a parlamenti adatok tanúsága szerint az árral szemben úszva ugyan, de mégis megtette azt, amire jogosítványt kapott: megpróbálta a térség érdekeit képviselni. A korábban már említett, a régió betegeit Esztergom költségén ellátó kórház érdekében nyílt levélben kérte Winkfein és Tittmann támogatását – eredménytelenül. A benyújtott 15 önálló indítvány jelentős része pedig közvetlenül a térséget érintette: ezek az új 10-es úttal, a Budapest-Esztergom vasútvonal fejlesztésével, Esztergom árvízvédelmével, és a minden tiltakozás és kiállás ellenére megszüntetett Esztergom-Almásfüzitő vasútvonallal foglalkoztak. Az elmúlt hetekben
kirobbant újabb botrány, a vízművek szocialisták által tervezett privatizációjára hívta fel a figyelmet a fideszes politikus 2008 decemberében benyújtott indítványa, amely akkor elkerülte az országos sajtó figyelmét. Az elmúlt hetekben előkerült tikos háttérpaktumok azonban jelzik, hogy nagyon is jogos volt a Meggyes Tamás által feltett kérdés, miszerint „Mit kíván tenni a kormányzat a jelenleg állami tulajdonú regionális vízszolgáltatók nemzeti tulajdonban történő megtartásáért, önkormányzati tulajdonba adásáért?”. A térséghez kötődő további javaslatainak többségét az idei költségvetés tárgyalásakor nyújtotta be Meggyes Tamás: 1. Esztergom–Búbánatvölgy–Szamárhegy útépítéseinek megkezdése nem halasztható tovább. Ezt a területet Esztergom Város Önkormányzata a közelmúltban lakóövezetté nyilvánította . A lakóövezeti igények kielégítése érdekében szükséges az utak kiépítése is . Az útszakasz jelenleg balesetveszélyes. Javaslat: a célra 500 millió forint átcsoportosítása a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal dologi kiadásokra szánt 32 243,2 millió forintból. 2. Esztergom–Búbánatvölgy–Szamárhegy közműfejlesztése, vízellátása, csatornázása elengedhetetlenül sürgős feladat. Az érintett terület a közelmúltban belterület lett és jelenleg nincs közműellátás. Javaslat: 500 millió forint átcsoportosítása a Pénzügyminisztérium „fejezeti kezelésű előirányzatok – dologi kiadások”-ra szánt 2400 millió forintból. 3. Esztergom városi- és magántulajdonú műemléki házai felújításának megkezdése nem tűr halasztást. Esztergom városa kiemelkedő múlttal rendelkezik. A városban lévő lakóházak többsége műemléki épület. A műemlékvédelem alatt álló ingatlanok felújítása nem egyszerű. A házak eredeti jellegét kell visszaadni, a homlokzatok színében, a nyílászárókban, a héjazatban egyaránt. A kormány az elmúlt években nem fordított kellő figyelmet ezekre az épületekre, melyek nem csak a város történelmét őrzik, hanem lakóépületek is, melyekben lassan életveszélyes élni. Javaslat: 150 millió forint átcsoportosítása a Miniszterelnöki Hivatal személyi juttatások keretére szánt 4513,7 millió forintból. 4. Esztergom Város belvárosi részeinek (Béke tér, Simor János utca) szétválasztott rendszerű szennyvízelvezetésének kialakítása elengedhetetlenül szükséges vagyis a keleti dombvidék csapadékvizeinek a Duna irányában történő elegendő kapacitású átvezetése a városon keresztül a folyóba éppen a gyakori kiöntések elkerülése érdekében, illetve hogy a szennyvíztisztítót ne terhelje feleslegesen a csapadék. EU- s előírás a szétválasztott rendszerű szennyvízelvezetések kialakítása. Javaslat: kétszer 150 millió, azaz összesen 300 millió forint átcsoportosítása a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium büdzséjéből. 5. Esztergom–Prímássziget árvízvédelmi létesítményeinek tervezése, töltések építése elengedhetetlenül szükséges. A Prímásszigeten jelenleg is meglévő, üzemelő sportlétesítmények, szállodák és egyéb létesítmények rendszeres árvízi elöntése szükségessé teszik a töltés megépülését. A Prímásszigeten tervezett fejlesztések megvalósításához is elengedhetetlen az árvízvédelmi létesítmények megvalósítása. Esztergom a kormányzat halogatása, az árvízvédelemtől a pénzt elvonó gazdálkodása miatt kénytelen az árvízvédelem tervezésének költségeit magára vállalni, sőt egyes területeken az elvégezhető feltöltésekre is tízmilliós nagyságrendben kénytelen költeni. Javaslat: Kétszer 500 millió, azaz összesen egy milliárd forint átcsoportosítása a projectre a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelősége, illetve a dologi kiadások részére kialakított keretből. 6. Az új 10-es számú gyorsforgalmi főút építésének megkezdése tovább nem halogatható. Megépítését már évek óta ígéri a kormány. A jelenlegi 10-es út az ország egyik leginkább túlterhelt főútja, mely veszélyezteti az érintett településeken lakók életét . Mind környezetvédelmi, mind közlekedésbiztonsági szempontból elengedhetetlen az új 10-es út építésének megkezdése. Javaslat: Kétszer 500 millió, azaz összesen egymilliárd forint átcsoportosítása a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának büdzséjéből. (Ugyanerre a célra Meggyes Tamás már a 2008-as költségvetés során benyújtott egy – szintén elutasított -, összesen 100 millió forintos módosítást – a szerk.)
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












