Négy bajnoki arany és négy válogatott

A DNC birkózásban, kempoban és grapplingban is remekel

2011-06-05 06:06:00
Három a magyar igazság, plusz egy a ráadás – ez igaz a dorogi birkózókra is, a Dorogi Nehézatlétikai Club sportolói ugyanis az elmúlt hetekben négy diákolimpiai bajnoki címet szereztek, ráadásként négy kadétsportoló kivívta a válogatottságot. A DNCtagjai ráadásul a birkózás mellett kempoban és grapplingban is remekeltek.

Az esztergomi és a dorogi kistérség fiatal birkózói közül legutóbb az általános iskolás – diák II-es korcsoport fiú és lány – versenyzők a pesterzsébeti ESMTK újonnan épült sportlétesítményében mérkőzhettek meg az Országos Szabadfogású Birkózó Diákolimpián. A megmérettetésen a lányok három aranyéremmel – Szekér Szimonetta (31kg), Gyarmathy Kata (50kg) és Szekér Cintia (65kg) –, míg a fiúk eggyel – Putnoki Zsolt (32kg) – zártak a számos helyezés és érem mellett. Németh Anna második lett a versenyen, Gyarmathy Anna, Hódi Erik, Klányi Krisztofer és Vitek Kálmán harmadik, míg Vitek Adrienn és Spányi Ákos ötödik helyet ért el.

A középiskolások kadet korcsoportjának ezt követően a kötöttfogású birkózó válogató versenysorozata az utolsó két megmérettetésével, Kaposváron majd a budapesti Vasas csarnokban zárult le. Ezúttal a válogató sorozat tétje a megszokottnál is kiélezettebb volt, hiszen 20 év után idén újra lesz világbajnokság ebben a korcsoportban. A kadet vb-t ráadásul Magyarország rendezi. A tíz súlycsoportból négyben a DNC birkózói vívták ki a válogatottságot (42kg Dömény János, 46kg Lévai Zoltán, 50kg Torba Erik és 58kg Papp Bertalan). Emellett ráadásul a 76 kilogrammban is nagy az esély, hogy a Dorogi NC sportolója (Szekér Máté, Flórián Kristóf vagy Dolinszki Norbert) képviselheti majd Magyarországot az Eb-n vagy a vb-n, mert hat olyan versenyző van az országban, aki közel azonos pontszámmal végzett a válogatóversenyeken, így június 8-án egy egymás közti válogatóversenyen kell a DNC birkózóinak az első két hely valamelyikét megszereznie. A kaposvári megmérettetésen Lévai Zoltán és Torba Erik nyert, mellettük harmadik lett Dömény János, negyedik Borbíró Krisztián, ötödik pedig Papp Bertalan, Szekér Máté és Spóner Bence. A Budapesti fordulóban pedig elsőként végzett Dömény János, Papp Bertalan és Szekér Máté, második Borbíró Krisztián, illetve Dolinszki Norbert lett, egy negyedik hellyel pedig Spóner Bence gazdagodott.

A Dorogi Nehézatlétika Club tagjai ráadásul nemcsak a birkózásban nyújtanak kiemelkedően, a sportolók ugyanis kempoban és az úgynevezett grapplingban is remekeltek néhány hete. A DNC Kurayfat Kempo szakosztály versenyzői a negyedik alkalommal megrendezett Nyílt Nemzetközi Soroksári Küzdelmi Kupán vettek részt tizenhárom bunyóssal (utánpótlás: Farkas Ábel, Hristov Todorov Dominik, Lakatos Ramón, Farkas Koppány, Kovács Vanessza, Kis-Balázs Patrik, Szilágyi Erik, Sipos Barna, Sipos Andrea, felnőtt: Molnár István, Schremsz Ákos, Mados Zsolt). A megmérettetésen földharc, light-contact, összetett és knock-down küzdelem versenyszámokban is megmérkőztek a kemposok, akik összesen kilenc arany, öt ezüst és kilenc bronzérmet szereztek, valamint két negyedik helyet is, mellyel a csapatversenyben a negyedik pozíciót vívta ki a Kurayfat Kempo szakosztály.

A DNC sportolói emellett a második grappling magyar bajnokságon is megküzdöttek Csepelen. A garppling a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) egyik szakága, magyarul földharc, amely a birkózásban, jiu jitsuban, cselgáncsban és a samboban alkalmazott technikák ötvözéséből kelt életre. A küzdelmek során az ellenfél harcképtelenné tétele a legfőbb cél oly módon, hogy az feladja a küzdelmet. Ezt fojtó, feszítő vagy törő technikákkal érik el a versenyzők. Az OB-n Fritcz Géza a serdülők közt bajnok lett, a kadétok közt pedig második. Utóbbi korosztályban Spóner Bence egy harmadik helyet szerzett, míg a juniorok között Papp György aranyérmet. A felnőttek közt pedig Puksa Ferenc a felnőtt és veteránversenyzők között egyaránt bajnoki címet zsebelt be.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe