NB III-as ezüst már biztos
Bronzérmes Tokod és az esztergomi megyei pingpong csapat
A tizenkilencedik fordulóban a Dabas-Sári együttesét verték meg az esztergomiak 15-3 arányban, ezzel pedig újabb lépést tett a csapat a dobogó második fokának megtartása érdekében. Ezt követően a huszadik fordulóban Pestújhely pingpongosait is legyőzték az EASE tagjai 14-4-re, majd a huszonegyedik játéknapon a Tápiógyörgyei ASK játékosait 12-6-ra. Kasza Endre játékos szerint ez a győzelem az utolsó forduló eredményétől függetlenül már bebiztosította a bajnoki tabellán a második helyet. A fiúk az ezüstérmes pozícióval is elégedettek, mivel, mint Kasza Endre elmondta, az őszi szezonban még csak álmodoztak egy esetleges dobogós helyezésről. „Ez az eredmény nagy előrelépés a tavalyi hetedik helyhez képest. Ez köszönhető annak, hogy minden csapattag nagyobb százalékban nyerte mérkőzéseit, mint tavaly, így helyt tudtunk állni és sikeresek tudtunk lenni a jobb csapatokkal szemben is” – részletezte a pingpongos. A bajnokság harmadik helye még múlt szombatig kiadó volt, a 21. fordulóban azonban Tatabánya csapatát 11-7-re legyőzték a tokodiak hazai pályán és ezzel pedig eldőlt a bajnoki bronz sorsa. A tatabányaiaknak mindenképpen győzniük kellett volna, az ATC Tokod II. tagjainak viszont elég lett volna az egy pontot jelentő döntetlen is a dobogó harmadik fokáért, de a fiúk biztosra mentek és legyőzték a megyeszékhely játékosait. A tokodiak a záró, 22. fordulóban Kőbányára látogatnak, míg az esztergomi asztaliteniszezők, június 5-én a listavezető Pénzügyőr együttesét fogadják.

A megyei első osztályú bajnokság már lezárult a közelmúltban, az Esztergomi ASE kettes együttese pedig a harmadik helyen zárta a szezont. A fiúk Tatabánya és Dorog sportolói után állhattak fel a dobogó legalsó fokára. Az esztergomi fiúk az idényt tíz győzelemmel, három döntetlennel és három vereséggel fejezték be.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












