Nagyot Soul?
Teszt: Kia Soul 1,6 LX CRDI
Amikor elhoztam az autót, mindössze egy dologban voltam biztos: a Soul megosztja majd az embereket. Nem sokat tévedtem, mindössze abban, hogy míg én úgy gondoltam, hogy a gyengébbik nem képviselőinek többsége szépnek tartja az autót, a férfiakat pedig jobban megosztja, addig éppen ennek a fordítottja történt. A korántsem reprezentatív mintavétel szerint a férfiak kivétel nélkül vonzónak találták a Spongya Bobról mintázott koreait, a nők körében azonban két csoport alakult ki: az egyik rajongott a Soul-ért, a másik otromba, szögletes járműnek vélte, igaz, utóbbi csoport volt kisebbségben.

Úgy tűnik tehát, hogy a Kia ezúttal is jól kalkulált. Azt a koreaiak is biztosan tudták, hogy a Soul nem fog mindenkinek tetszeni, nem is törekedtek erre, meg hát egyébként is, arra ott a cee’d. A cél ezúttal sokkal inkább az volt, hogy tovább lépjenek a márka arculatformálásában. Egészen elképesztő egyébként, hogy a koreai gyártó mennyire precíz, előre megírt, gazdasági válságtól sem zavartatott forgatókönyv szerint építi új imidzsét: a zsolnai gyár, a cee’d és most ez a crossover.

A Soul-al a Kia újabb lépést tett afelé, hogy a márka kitörjön a „valami koreai” autók közül, a Soul ugyanis minden tekintetben formabontó jármű, igaz, a közeljövőben több vetélytársat is kap majd, például a várhatóan már idén ősszel megjelenő Skoda Yeti személyében. Addig azonban maradjunk a Soul-nál: az autót nehéz lenne besorolni bármelyik kategóriába, ebben erősen hajazik például a Nissan Qashqai-ra, de annál jóval kisebb, alig több, mint négy méter hosszú, ezzel pedig bizony a kisautók közé lenne sorolható. Mégsem az, hiszen csaknem olyan széles, mint a cee’d, ráadásul magasabb is utóbbinál 13 centivel. A megjelenésére rátettek egy lapáttal tesztautónk 18 colos felnijei, igaz, már alapból is 16-os kerekek járnak hozzá. A végeredmény leginkább egy kicsinyített szabadidő-autóra emlékeztet, vagy pedig – és mindenkitől elnézést, aki ezt szentségtörésnek érzi – egy felfújt Mini-re, amelytől egyébként a fekete „A” oszlopokat is kölcsönzi a Soul. A 30 centis hosszkülönbség ellenére azért is merem megkockáztatni a hasonlóságot, mivel a Soul egy elérhető árú, stílusos városi autó, amely után egy jó darabig megfordulnak majd az utcán. Csakúgy, mint tesztautónk után, amelyet tucatszor is többször kellett bemutatnom a teszthét alatt. Megszólítottak benzinkútnál, áruházak parkolóiban, a belvárosban vagy éppen a vasútállomásnál ácsorogva – gyakorlatilag mindenütt, és ennek volt köszönhető a cikk elején már kifejtett nem reprezentatív mintavétel.

A számtalan különböző dekormatricával egyedivé tehető külső ugyanis már önmagában is figyelemfelkeltő, minden cicomát nélkülöző bézs színű tesztautónk is vonzotta a tekinteteket. A bézs szín az autó belsejében is velünk marad: a Soul tucatnyi színű kárpittal és műszerfallal csábít, ez többek között még arra is elegendő, hogy az átlagostól elnézőbb az ember a viszonylag kemény műanyagokkal szemben, amelyek szemre sokkal szimpatikusabbak, mint tapintásra. Az autó belsejét más kritika nehezen érheti: az alapból is magas vezetőpozíció remekül beállítható, a műszerek kézre esnek, a biztonságra alapáron hat légzsák vigyáz, és jól szól a hat hangszórós hifi is, amelyhez mindenféle adathordozót kapcsolhatunk: elég bedugni egy pendrive-ot, és máris szól az AC/DC-től a Black Ice, ami egyébként remekül rímelt a havas-jeges útviszonyokhoz. Mindent összevetve gyorsan belakható a Soul, pedig tesztautónk nélkülözte mindazokat az extrákat, amivel igazán testre szabható a kis kocka, mint például a vörösen pulzáló hangszórók, vagy a belső visszapillantóba integrált tolatókamera, esetleg a fluoreszkáló Soul feliratos kárpitok. A hátsó sorban szintén nem lehet panaszuk az utasoknak, a magas építésnek köszönhetően bőven elegendő a hely a nyúlánkabbak számára is. Mindössze a csomagtartó mérete érdemel némi kritikát, igaz, a raktér alatt további mély rekeszek találhatóak, amikbe sok értékes kacatot rejthetünk el.

A Soul egyelőre két 1,6-os motorral érhető el, mi ezúttal a 115 lóerős gázolajos erőforrást próbáltuk ki, amely mintha itt hangosabban tette volna a dolgát, mint anno a cee’d-ben, de ez az utastérben nem, csupán kívülről volt zavaró, ott is csak míg be nem melegedett. A fogyasztás azonban nagyon rendben van: mindössze 130 kilométerrel vettük át a tesztautót, és az együtt töltött nagyjából 550 kilométer alatt főleg rövid távokon használva 6,9 litert mértünk, ami várhatóan még csökkeni fog: bőven hihető a gyárilag megadott, hat liter alatti érték.

Két dolog van mindössze, ami meggátolhatja a Soult abban, hogy itthon is sikeres legyen, az egyikről, az autóipart különösen súlytó válságról nem tehet a koreai dizájnkocka. A másik a 3,8 millió forintos vételár, ami hiába tartalmazza alapból a hat légzsákot, a 16 colos könnyűfém felniket, a hat hangszórós hifit, fűtött tükröket és elektromosan mozgatott ablakokat, valamint a manuális klímát, mert elnézve a forint árfolyamvesztését, egyre kevesebben döntenek majd autóvásárlás mellett. Közülük azonban könnyen szerezhet ügyfeleket a Soul…
Adatok:
Méretek (mm): hosszúság 4105, szélesség 1785 magasság 1610,tengelytáv 2550, saját tömeg 1345 kg, megengedett össztömeg 1780, csomagtér 340 l Motor: 1582 cm3, max. teljesítmény: 85 kW (115 LE), Maximális nyomaték: 260 Nm, Átlagfogyasztás 5,9 l Tesztfogyasztás 6,9 l, CO2 kibocsátás (g/km): 155, Gyorsulás (0-100 km/h): 11,6 s, Végsebesség 178 km/h, . Alapár: Kia Soul 1,6 LX 3 799 000 Ft, tesztelt változat ára: Kia Soul 1,6 CRDI LX 4 500 000 Ft
Hozzászólások
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
- > A bátorság első vonala – véradás és emlékezés a hősökre
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











