Nagy TESzT!
KIA legjobb?
Kezdve kívülről, az első sorozathoz képest kicsit vadabb lett az autó külseje, viszont ehhez a monstrumhoz kell is az erőszakosabb megjelenés. A Sorento azonban megőrizte mutatós, áramvonalas megjelenését is, a tervezőknek ismét nem egy összecsapott formatervet sikerült kidolgozni. Egyetlen apróbb furcsaságot az autó körbejárásánál vesszük észre, ránézve ugyanis a hátsó ablaktörlőre, elgondolkodunk, hogy a KIA-sok miért a Trabant ablaktörlőlapátját szerelték fel. Igaz talán azért kellett ez a könnyű szerkezet, hogy külön tudjon nyílni a hátsó ablak és a csomagtartófedél, de mégis az autó egységéhez képest kicsit gagyinak tűnik. Ettől eltekintve azonban a megjelenés igazán tekintélyt parancsoló. Na persze nemcsak a karosszéria kapott dögösebb vonulatot, a motort sem kerülte el a tunning! Az elődben is egy 2,5 ccm-is dízelmotor kapott helyet, bár az "csupán" 140 lóerővel büszkélkedhetett, ellenben a mostani, szintén 2 és fél literes motorból kihoztak 170 lóerőt, a maximális forgatónyomatékát pedig 343 Nm-ről 392-re húzták fel. A két tonnás tömeget ez az erő hangos szó nélkül simán viszi, a menetzajt ugyanis még 100 fölött is alig hallani. Arra mondjuk figyelni kell, hogy a gép észre sem vesszük és túllépi a százat, sőt gyorsan 120-nál járunk. Persze a lakott területen belüli ötvenes lötyögést is nehezen lehet vele tűrni.

110 környékén azért az egyenetlenebb utakon előjön a hajós, hullámzó-érzés, kicsit ugyanis himbálózik a kocsi, igaz ugyan hogy nem sok hepe-hupás úton mehetünk 120-szal. Sőt alapvetően kevés úton mehetünk szabályosan ennyivel! Ám lassabb tempónál is, a hegyvidékes dimbes-dombos aszfalton, aki hátul ül, lehet, hogy hamar zacskóért nyúl, kicsit pattogós a kocsi hátulja, érdekes viszont, hogy ebből elől abszolút nem lehet semmit észrevenni. Sima úton alapból elvárja ez az autó, hogy jól megtapossák, 150-ig simán, minden gond nélkül gyorsul, ezután azért már nem túl intenzív a gyorsulása, na de nem is arra tervezték.

Az ötfokozatú automataváltó kicsit ellustít, ezért és a tesztelés során úgy tűnt, hogy némi üzemanyag spórolás miatt is, érdemesebb nekünk váltani, bár a fogyasztás így sem kicsi.

A gyári adatok szerint kicsit több mint nyolc litert fogyaszt százon a Sorento, ez a jól meghajtott tempónál tizenkét-tizenháromra ugrik fel, a 80 literes tank jóvoltából pedig így egy tankolással több, mint 750 kilométert is megtehetünk. Alapvetően hátsó kerékmeghajtású a kocsi, de természetesen 4x4 meghajtásba is lehet kapcsolni, vagy automataállásban is hagyhatjuk, így terepen is jól elboldogul, bár azért ezt az autót nem falmászásra találták ki, inkább utcai terepjáró a KIA Sorento.

A felszereltséget tekintve a belső térben sincs hiány, bár a műszerfalon nem sokat gondolkodtak a tervezők, kicsit egyszerű, ám mégis szép. A sebességmérőn, üzemanyagállás-, és a hőfokmérőn kívül kaptunk egy fordulatszámérőt, és egy digitális kilométer-számlálót is. A kétzónás klíma, és a kényelmes ülések abszolút elkényeztetnek, az mp3-as cd lejátszó, a természetesen többcsatornás rádió, de még a magnó, igen a kazettás magnó (ezt az amerikai vásárlóközönség ordítva kérte a gyártótól) is a szórakozás alapfeltétele.

Ezek természetesen mind vezérelhetők a kormányról is, arra azért jó vigyázni, hogy ne nagy tempójú kanyarban váltsunk csatornát! A bajuszkapcsolók először kicsit bonyolultnak tűnnek, főleg a hátsó ablakra történő mosóvíz spriccelése, de azért hozzá lehet szokni. A további kényelemért természetesen a négy ablakemelése is elektromos, ahogy az óriási méretű tükrök is gombnyomással állíthatók. A középkonzolon egyszerűen, de praktikusan helyezték el az egyes kapcsolókat, vezérlőket, sőt a belsőtér egyes részeit is jól összerakták, egy zörej nem szűrődik ki műanyag borítás alól. Nem beszélve a hatalmas térről, bár kívülről is jól látszik, hogy négy felnőtt kényelmesen elfér, az ötödiknek már szűkösebb a helye, de sima országúton még nem panaszkodik, viszont hegyvidéki utakon a már említett pattogó hatás miatt hátul hárman már nem élvezik az utazást, hacsaknem szeretnének egy hullámvasúton lökdösődni. A csomagtartóban akár egy fél lakás is elfér, és ha már itt tartunk, az ára is egy fél lakásé, ettől függetlenül reális ár érte 8,6 millió forint, főleg, hogy a Sorento kategóriatársai, hasonló felszereltséggel akár 5 millió forinttal is drágábbak lehetnek.

Adatok: Méretek (mm): hosszúság 4590, szélesség 1865, magasság 1725, tengelytáv 2710, saját tömeg 2065 kg, csomagtartó mérete 441-1751 l Motor: S4/16 négyhengeres dízel, 2497 cm3, max. teljesítmény: 125 kW/170 LE (3800/min), Maximális nyomaték: 392 Nm (2000/min), Átlagfogyasztás 8,1 l Tesztfogyasztás 11-13 l, CO2 kibocsátás (g/km): 209 A tesztelt változat ára: 8.6 mFt, ára felszereltségtől függően: 7,8-9,7 mFt.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












