Nagy fejlődés kis lépésekben Únyon
Pósfai József maradt a település polgármestere
Minden maradt a régiben
Újabb négy évre szóló megbízást kapott az únyiaktól Pósfai József régi-új polgármester, aki az október 3-ai önkormányzati választáson a leadott szavazatok hatvankét százalékának birtoklásával lett újra a település vezetője. Ahogyan a község polgármestere elmondta, az eredménnyel rendkívül elégedett, a szavazáson való részvételi arány azonban aggasztja őt, hiszen ahogyan megtudtuk a szavazásra jogosult únyiak mindössze negyvenkilenc százaléka vett részt a voksoláson. Ennek okát a helyiek érdektelenségében látja Pósfai József, hiszen amint arra kitért, a tét rendkívül nagy volt, hiszen a korábban hét tagú testület négyfősre csökkent, így elkélt volna a támogatás a jelölteknek. Az eredmények alapján azonban ez a helyiek többségét nem motiválta, vélekedett a polgármester. A változásokat sem támogatták a voksukat leadó helyiek, hiszen a képviselő-testületbe kizárólag korábban is a tisztséget betöltő személyek kerültek.

Szűkös keretek közé szorítva
A mostani időszakban az utóbbi hónapokban kifutott pályázatok anyagi hátterének rendezése az önkormányzat legfontosabb feladata Únyon, hiszen ahogyan a polgármester beavatott bennünket, több nyertes és már befejeződött pályázatuk is utófinanszírozású, ami annyit jelent, hogy a projektek kivitelezéséhez átmeneti hitelt kellett felvennie az önkormányzatnak. „Amíg a támogatásokat nem tudjuk lehívni addig, nem tudunk új pályázatokat sem benyújtani, hiszen ennek jelenleg nincs meg az anyagi háttere. Mindezek ellenére szeretnénk továbbfolytatni az intézményeink felújítását, aminek eredményeként az elmúlt időszakban teljesen megújulhatott a helyi iskola, teljes külső-belső felújításon esett át az orvosi rendelő és a védőnői szolgálatnak otthont adó épület, ráadásként a községháza külső felújítása is megtörtént” – részletezte az elmúlt időszak eredményeit Pósfai József.

A felsorolást kiegészítve a polgármester kiemelte, hogy az intézményfelújítási sorozatot a helyi művelődési ház modernizálásával szeretnék folytatni. Mindemellett jelenleg is zajlik a település csapadékvíz-elvezető árkainak rendbetétele, és továbbra is kiemelt cél a a falu intézményeinek megőrzése, ami nem egyszerű feladat, hiszen ahogyan Pósfai József kifejtette, oktatási intézményeiket már most is társulásban működtetik, ám finanszírozásuk így is rengeteg támogatást igényel. „Az alapkoncepció az, hogy az intézmények további működtetése mellett, próbálunk a fejlesztésekre is koncentrálni. Hogy egy volt tisztségviselő kollégámat idézzem: Nem az a baj, hogy nem tudjuk mit kell csinálni, hanem az, hogy nincs miből” – fogalmazott Pósfai József.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












