hídlap.net

A Kölcsey Ferenc utca 2. szám alatt található Duna Múzeum a Szent Tamás-hegyhez közel áll. A terület, melyen az építmény van, már a kora Árpád-korban lakott volt, a történészek úgy vélik e helyen az örmények villa Ermen nevű községe volt található, melyet a tatárjárás elpusztított. Később ez a rész királyi birtokká vált, de a magyar királyok a Szent Ágoston rendnek adományozták azt. Arról is tanúskodnak történeti emlékek, hogy a szerzetesi rend Szent Anna tiszteletére templomot, illetve kolostort épített, melyhez később egy teológiai főiskola is csatlakozott. Ennek az épületegyüttesnek nyomaira bukkantak a régészek a török uralom idején romba döntött Esztergomot ábrázoló metszeteken. Az említett Szent Anna épületegyüttes romjaira épült a 17. század végén Zsember település, ennek központja, a mai Vörösmarty és Kölcsey utca vonalán helyezkedett el. Az ezzel a területtel szomszédos Szenttamás települést az esztergomi káptalan kapta meg Zsemberrel együtt, így lehetett, hogy a feltételezett időben, úgy 1730 körül a kanonok megépíttetett egy káptalani házat, mely a jelenlegi Duna Múzeum épület első formája volt. A 18. század első felében, a művészettörténet szerint nagy valószínűséggel 1735-ben készült az a Leopold – Werner által készített Strigonium – Gran című rézmetszet, melyen a 10. szám alatt „Das Dom Capitul” elnevezéssel illették az emeletes épületet. Ez volt az első ismert képi ábrázolás, melyen a tárgyalt házat megjelenítették. Arra, hogy az épület az 1746/47-es években már állt, következtethetünk Galgóczy János kanonoknak az érsekhez intézett leveléből: „46/47. évben építettem a káptalani ház melletti kápolnát…”. Ugyancsak a ház létét jelzett időben való létét erősíti meg Felkis Antal 1770-ben készült, káptalani városról készített térképe, melyen A-betűvel jelölték a káptalani házat. Külön érdekesség, hogy a korabeli térképen egyértelműen felismerhetők az utcavonalak mai viszonyai is. Az épület – ha csak egy napra is, de – a legmagasabb szintű történelmi funkciót kapta meg 1790. február 20-án. Ekkor ugyanis falai között őrizték a magyar királyi koronát. Ennek oka pedig az volt, II. József 1790. január 28-án elrendelte, hogy a koronát Bécsből Budára szállítsák, az út egyik állomása pedig Esztergom volt. A sokak által még ma sem ismert különleges eseményről a korabeli krónikás jegyzetében így ír: „Egész Esztergom vármegyében a merre elvitetett a korona, majd egy majd más nemesség kísérte mindenütt. Esztergomból eleibe mentek száz lovasok s ugyanannyi gyalogok, mind csinos magyar öltözetben. Az érseki városból is sok fegyveresek s az érsek katonái mind egyforma zöld ruhában. Azalatt háromszáz egyforma fehér magyar köntösben levő, hajokat rózsaszín pántlikába kötött, s kezeikben égő viaszgyertyákat tartó leányok két sorjában várták a város végén. Február 20-án este kilenc órakor érkezvén a korona Esztergom határába, kezdettek minden felé ágyuk és harangok megszólalni. Bevitetett a városba, melyben azelőtt is valaha lakott ezen palládium, sok gyertyák és szövétnekek világánál. Elöl ment a lovasság és gyalogság, két oldalról az említett lányok; a tolongó népnek pedig a legszélesebb utca is keskeny volt. Azt követték az Esztergom és Hont vármegyéi uraságok. A koronát a prépost kivilágított szobájába felvitték a legelső urak, és egy selyemmel bevont asztalra tévén, magyar beszédet mondott felette a püspöki helynök úr. Aztán a korona kivétetett, és mindenek nézhették”.

A Duna Múzeum épületéről két képi ábrázolás is készült a korábbi századokban. Az egyiken, mely 1830 körül keletkezett, a szenttamási káptalan uradalom középpontját tervlapként ábrázolja. Itt látható a központi épület földszintjének alaprajza. A másik képet Johann Aminger készítette, a nagy házat az udvari homlokzat felől ábrázolja, ez a forma lényegében megfelel a ma ismert képnek.

Az épületben az első világháború végéig a káptalan jogi-gazdasági központ működött. A trianoni békeszerződés a káptalant is jelentős birtokaitól fosztotta meg, így a ház emeletét Mile Lajos ügyvéd kapta meg lakásnak. Az épületet a második világháborúban több lövés is érte, ekkor elvégezték az elodázhatatlan állagmegóvási munkálatokat, majd 1955-ben felújították. Az ’50-es évek közepén került a pilisi erdészet tulajdonába, melytől 1976-ban vásárolta meg a vízügy.

A Vízügyi Múzeum gyűjteményének históriája

Bár e közgyűjtemény 32 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Esztergomban, az intézmény „kincseinek” sokkal korábbról indul a története. 1896-ot írt a naptár, amikor a millennium évének számító esztendőben megrendezett országos kiállításon bemutatkozott a magyar vízépítészet. S bár a tárlat végén a Mezőgazdasági Múzeumba kerültek ezek az anyagok, onnan egy átszervezés következtében 1934-ben tovább kellett vinni a gyűjteményt. A műszerek a Műegyetem vízépítési tanszékére kerültek, a dokumentációkat a Földművelésügyi Minisztérium vette át. A paksaméták e helyen sem nyughattak sokáig, mert innen pár év múltán a Vízrajzi Intézetbe, illetve a később megalakított Vízrajzi Intézet Múzeumába vitték őket. A II. világháború és az azt követő időszak az intézeti átszervezések korszaka volt, így a gyűjteményt – nomen est omen alapon - tovább sodorta a sors. A vízügyi emlékek összegyűjtésének és kiállításon történő bemutatásának gondolata 1961-ben fordult meg a fejekben, ekkor döntöttek egy vízügyi múzeum létesítéséről. A Duna nem a leggyorsabb folyó, a Magyar Vízügyi Múzeum első, ideiglenes működési engedélyét 1973-ban állították ki. S bár az alapítást követően a múzeumnak állandó kiállítása nem volt, a múzeumépület végleges helyéről a döntés 1976-ban született, Esztergom ez évben lett gazdagabb ezzel a közgyűjteménnyel. Az intézmény elsősorban a magyar vízgazdálkodással, ármentesítéssel, víz- és folyamszabályozással, vízhasznosítással, viziutak kiépítésével foglalkozik. Az intézmény gyűjteményében emellett láthatók azok a muzeális értékű tárgyak és dokumentumok, melyek a lakossági mezőgazdasági és ipari vízellátással, a vizek tisztaságával védelméről szólnak. A múzeum 1980-ban A Duna és a magyar vízgazdálkodás története címmel nyitotta meg első állandó kiállítását. Ez a kiállítás 18 év után került lebontásra, ezután vette kezdetét az épület teljes rekonstrukciója. A felújításnak köszönhetően az épület előterében kialakított terekben lelt új otthonra a múzeum több gyűjteménye: a könyvtár, a dokumentációk, a térképtár, a képkollekció. Az átépítéssel párhuzamosan folyt a modernizálás is, minden gyűjtemény és adminisztráció rendelkezik számítógéppel és internetes elérhetőséggel. A gyűjtemények feldolgozása saját fejlesztésű múzeumi program alapján történik. A küllemében és a működés körülményeiben megújult intézmény 2001. október 9-étől várja az új látogatókat. A koncepció változott, a kiállítást több tematikus egységre osztották fel, a víz fizikai és kémiai tulajdonságai, vízszabályozások, árvizek, árvízvédelem, a magyar térképészet históriája, a vízellátás-csatornázás története, egyetemes és magyar technikai és vízügyi kronológia részekre. Az új Duna Múzeumban a kiállítások rendezői arra is törekedtek, hogy minden korosztály, vagy ha úgy tetszik a család minden tagja megismerhesse éltető vizeinket. Mozgó makettek, interaktív játékok, video bemutatók szolgálják az ismeretszerzést. A legkisebbeket játszószoba várja, melyben pancsoló medencére épített makettek segítségével tanulmányozhatják a víz fizikai törvényeit. Az itt berendezett laboratóriumban pedig különféle kémiai kísérletek, vizsgálódások végezhetők el játékos formában.

Helytörténeti sorozatunk mostani fejezetét Szőkéné Fekete Erzsébet, az intézmény munkatársának, forrásmunkák felhasználásával megírt dolgozata alapján készítettük.