MSZP-est: Esztergomban az esztergomi járás ellen

2012-01-23 09:36:00
Emeletes busszal érkeztek a Magyar Szocialista Párt dorogi hívei a péntek délutánra meghirdetett esztergomi gyűlésre. A rendezvény főszereplője Mesterházy Attila a párt elnöke és Lukács Zoltán, a párt Komárom-Esztergom megyei elnöke volt, akik a gyűlés előtt sajtótájékoztató tartottak.

 

A bevezetőben említett dorogi baloldali közönséggel együtt meg is telt az esztergomi művelődési ház emeleti előadóterme. Az ide belépőknek egy kisebb propaganda kiadványt nyomtak a kezükbe, ez a négyoldalas nyomtatvány pedig szinte kivétel nélkül minden bekezdésben Meggyes Tamás fideszes országgyűlési képviselőt bírálta. A kiadvány szerkesztői a Népszava és a Népszabadság elmúlt időszakban megjelent, Meggyes Tamást kritizáló cikkek hangzatos részleteivel töltötték meg a papírlapokat. A szocialisták esztergomi gyűlésén a helyi ellenzék több prominens személyisége is részt vett, köztük a polgármester önkéntesei is.

A gyűlést megelőzően az MSZP elnöke és megyei vezetője sajtótájékoztatót tartott a művelődési ház földszinti kistermében, ahol Mesterházy Attila, az MSZP elnöke kijelentette, az MSZP frakcióülésére hívja Orbán Viktort, hogy a szocialisták tájékoztatást kérjenek a kormányfőtől az EU- és az IMF-tárgyalások állásáról. „Az unió számos területen kritikát fogalmazott meg Magyarországgal szemben. Arra lennénk kíváncsiak, hogy a kormány hogyan kívánja orvosolni a kifogásokat, ezért meghívjuk a miniszterelnököt február eleji frakcióülésünkre” – mondta Mesterházy Attila a párt által szervezett lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón.
A politikus Esztergom helyzetéről szólva megemlítette, hogy a város problémáját csak úgy lehet megoldani, ha feloszlatják a testületet. Az érdekérvényesítésben példaértékűnek nevezte, ahogy Esztergomban a Fidesz-ellenes erők elérték, hogy tizenegy kérdésben helyi népszavazást írjanak ki.
Lukács Zoltán, a párt Komárom-Esztergom megyei elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a napokban több ezer köztisztviselőt bocsátottak el a kormányhivatalokból, ezért felszólította többek között a megyei kormánymegbízottat, Czunyiné dr. Bertalan Juditot, hogy a munkahelyek megőrzése érdekében mondjon le kormánymegbízotti fizetéséről. A politikus a járások Komárom-Esztergom megyei tervére utalva felháborítónak nevezte, hogy Dorogot a kistérség összes településével együtt az esztergomi járásba kényszerítenék.

p.z./MTI
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Frenki3

2012-01-29 10:34:03

@lacka55



»Ha az ember csak azért volna felelős, amiről tud, akkor az ostobák eleve mentesülnének minden bűn alól. Csakhogy, kedves lacka55, az embernek kötelessége tudni. Az ember felelős a tudatlanságáért. A tudatlanság bűn.«  :-))))))
csabi

2012-01-28 23:06:21

@lacka 55

Nos a hatóságok számtalan vizsgálatot folytattak le Meggyes ellen, amíg polgármester volt.

Egyetlen esetben sem találták bűnösnek. (A lejáratásában érdekeltek szokták emlegetni, hogy védi a mentelmei joga, ami - mint tudjuk - nem igaz.)

Tény adat esetleg felmerült időközben, amit eddig nem vizsgált a hatóság?

Úgy látom, hogy Meggyest az elmúlt évek alatt sikerült politikailag el lehetetleníteni bizonyos érdek köröknek. Azonban annak ellenére nem sikerült bűnvádi eljárást indítani ellene, hogy legbelsőbb bizalmi emberiről derült ki, hogy miközben úgy tettek, mintha csapat tagok lennének, - szerintem gerinctelen módon - fordultak ellene, adtak át információt ellenfeleinek.

Bár nekem soha nem volt alkalmam találkozni vele, így véleményem csak következtetéseken alapul, azt gondolom, hogy ha valakit a feleség+barátai+bizalmas munkatársai együtt sem tudnak bíróság elé állítani, akkor az ártatlan.

Vélemények és csúsztatások, hazugságok állítják azt, hogy kárt okozott. De tényekkel még nem találkoztam.
lacka55

2012-01-28 21:19:59

@frenki-farki 3-3333...

Ismét nagyot kacagtunk a viccén, csak "ennyire fussa" kertvárosi műveltségéből. Maradjon a volánnál, részönkormányzatot ne vezessen!

Ön mellett egy varjú is atomvillanásnak tűnik.



@csabi:

Annyira nem vagyok buta, hogy a meggyes-károkat ne tudnám felmérni... de rábízom a hatóságokra.
Frenki3

2012-01-27 20:09:59

@lacka55



Lacka55 tudja melyik avilág leg kisebb sakk táblája?? Elárulom, a maga talpa, mivel azon csak egy "paraszt" fér el.
csabi

2012-01-27 18:53:10

Meggyes alatt fejlődött a város. Tétényi tönkretette. Ezek tények.

Tétényi talpnyalói mindent megtesznek, hogy lenyúlják a város vagyonát, de szerencsére túl ostobák ahhou, hogy a közelébe férkőzzenek.



@lacka55

Te szimplán buta vagy, vagy te vagyTétényi utolsó talpnyalója?
lacka55

2012-01-27 16:09:01

@Frenki-farki stb.

Gazdid mennyi kárt okozott ???
Frenki3

2012-01-26 16:09:29

"Dolgoznak a komancsok", " Winkfein Csaba, az MSZP-frakció vezetője a testület feloszlatására és új választások kiírására "

http://www.metropol.hu/itthon/cikk/837508



Természetesen mindenki tudja Winkfein mennyi kárt okozott már Esztergomnak mint O.GY. képviselő!!!



"Böszme" Éva......"A Képviselő-testület feloszlásával kapcsolatos döntés Előterjesztő: Tétényi Éva polgármester"



Nem furcsa? Egyik a megyei testület feloszlatását, másik az esztergomi feloszlatásán "erölködik". :-(((((
« Előző Következő »1/1
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe